Izgalmasnak nem, okoskodónak annál inkább nevezhető a közösségi oldalán filozofálásba kezdett Gyurcsány Ferenc. Célja a mundér becsületének védelme volt. Meg akarta ugyanis magyarázni, hogy aki nem őt követi, aki reménykedik abban, hogy Magyar Péter majd Messiásként megérkezik, s leváltja Orbán Viktort, az tévúton jár.
Arra persze nehezen tud magyarázatot adni, az elmúlt 14 évben miért nem volt olyan bölcs, hogy eleget tegyen a választók kisebb csoportja akaratának, és keresztbe feküdjön Orbán sorozatos kétharmadai előtt. A legnagyobb kudarc a 2022-es vereség volt, amikor teljes baloldali összefogással vágtak neki a választásnak. Mindenkit fölbiztattak, hogy most vagy soha. A Publicus Intézet még azt a szívességet is megtette nekik, hogy a szavazás napján olyan közvélemény-kutatással rukkolt elő, miszerint fej-fej mellett állnak a felek, és szinte lehetett látni, ahogy Pulai András cégvezető fülig érő szájjal zsebeli be az ellenzéki vágyakozók elismerését. Aztán este eljött a fekete leves ideje, minden idők legnagyobb vereségét szenvedte el a baloldal, Gyurcsány Ferenc vezetésével.
Azt mondja Gyurcsány közösségi oldalán: „Láttunk már olyat, amikor valaki azt mondja, hogy »elegem van, történjen már valami, bármi, csak legyen vége ennek«. Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból. Igen, a politikáról beszélek. Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni. Szóval tele van a hócipőjük. Hogy ez normális-e? Miért ne lenne az? Az, hogy kielégületlenségükben ilyenkor sokan új reménybe kapaszkodnak? Szerintem ez is érthető.”
Szóval Gyurcsány szerint minden érhető, csak éppen az nem, hogy vele szemben hogyan lehet a választóknak olyan gondolatuk, hogy nélküle akarnak baloldali jövőt építeni, új baloldali politikát csinálni.
Azt szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára. A mondás azt sugallja, hogy még a legnehezebb időkben is érdemes reménykedni és optimistának lenni. A remény ugyanis egy erőforrás, amely képes átjárni a lelkünket és megerősíteni bennünket a legnehezebb időkben is. Azokban a pillanatokban, amikor minden elveszettnek tűnik, a remény lehet az, amely felkelti bennünk a vágyat a küzdelemre.
Nem kétséges, Gyurcsánnyal tizennégy év alatt bőven lehet kudarcélményük azoknak, akik tőle vártak vigasztalódást, Orbán hatalmának megdöntését. Aztán arcul csap a Böszme sunyi érvelése arról, hogy annak ellenére, hogy nagyot buktak az elmúlt négy ciklusban, nem lenne jó, ha rossz lelkiállapotban, rossz döntést hoznának a választók. Értsd, nem rá szavaznának, hanem tö,egesen Magyar Péterre, amelynek bizony nagy esélye van.
Elmúlt az az idő, amikor avval etették a közvéleményt, hpgy szerintük Magyar Péter a Fidesz–KDNP-re lenne veszélyes, attól vinne el szavazatokat. A különböző közvélemény-kutatások ugyanis rendre közösek abban, hogy a Tisza Párt az ellenzéki tortát szeleteli, nem pedig a kormánypártiakét.
Ezért kellett már megszólalnia Gyurcsánynak is, hogy – mentve a menthetőt – belekapaszkodhasson még azon szavazóik grabancába, akikébe csak lehet. Azt mondja: „Attól, hogy értjük egy ilyen lelkiállapot okát, ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell érteni egy ilyen helyzetben hozott döntéssel. A magyarázható és érthető lelkiállapot nem ad felmentést az ilyenkor hozott döntés felelőssége alól.”
Azt írja Gyurcsány: „A Remény vagy alkalmas, vagy nem a várakozások beteljesítésére. Követői biztosak a sikerében, mások kételkednek, vagy egyenesen veszélyt látnak.” Aztán kimondja a lényeget: „Mi az Új Reményt megalapozatlan, ezért veszélyes ígéretnek gondoljuk.” Vagyis az új remény, Magyar Péter fellépése megalapozatlan és veszélyes. Nem másért, persze, hanem azért, mert Gyurcsány ellenzéki vezető szerepét veszélyezteti. „Ahol a hit kötelező, a kételkedés gyengeség, a kritika árulás, ott az út nem a földi mennyországba, hanem a kiábrándító semmibe, a következő csalódás rajtvonalához vezet.”
Vagyis mindkét irány kudarc, mindkettő zsákutca. Gyurcsányé kipróbáltan az, Magyaré pedig kipróbálatlanul. Az eredmény szempontjából édes mindegy.
Csak Gyurcsánynak eshetne le a fejéről az ellenzék vezérének koronája, amelyet a Böszme nagyon nem szeretne.
Kétségbeesésében sokat már nem tehet, menti a menthetőt.
A szerző újságíró