Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza

MH/MTI
2024. május 24. péntek. 21:44
Frissítve: 2024. május 24. 21:48

A közlemény szerint Németország „nyomatékosan a menedéket kérők szolidáris elosztásáért áll ki, és azon a véleményen van, hogy igény van a vitára és megoldásra, különös tekintettel az uniós tagállamokból érkező másodlagos migrációra” – mondta egy belügyi szóvivő, akit a Die Welt című német lap idézett hírportálján. Másodlagos migráció alatt azt értik, hogy egy bevándorló továbbindul abból a biztonságosnak tekintett országból, amelybe először megérkezett.

Mint mondta, uniós szintű, arányos elosztási mechanizmust kell létrehozni az újonnan érkező ukrajnai menekültek számára.

Jelenleg uniós szinten egy kiegészítő szabályozásról tárgyalnak az ukrajnai menekültek számára. A mostani, úgynevezett tömeges bevándorlási irányelv 2025. március 4-én hatályát veszti, s egyelőre nem született megállapodás az ezt követő szabályozásról.

Az a fontos, hogy „továbbra is kapcsolatban maradjunk Ukrajnával minden lényegi kérdésben” – tette hozzá a szóvivő.

A mostani szabályok szerint az ukrajnai menekültek szabadon megválaszthatják, hogy melyik európai uniós országba akarnak továbbutazni. Németország több mint egymillió ukrán állampolgárt fogadott be.

A belügyi szóvivő ezen felül fontosnak nevezte azt is, hogy tartós perspektívát kell biztosítani a már Németország területén tartózkodó menekülteknek.

Elolvasom a cikket