Pretoria üdvözölte az ICJ Rafahra vonatkozó döntését

MH/MTI
2024. május 25. szombat. 1:20

Az ICJ a Dél-afrikai Köztársaság által Izraellel szemben indított eljárás keretében felszólította pénteken Izraelt, hogy azonnal állítsa le katonai offenzíváját a dél-gázai Rafah városa ellen és vonuljon ki a területről a palesztin lakosságra leselkedő további kockázatok elkerülése érdekében.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök pénteken üdvözölte a bírósági döntést, de aggodalmát fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem sikerült csökkenteni az emberi szenvedést Gázában.

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter a SABC közszolgálati televíziónak kijelentette, hogy megfogalmazásában sokkal határozottabb intézkedéscsomagról, illetve az ellenségeskedés leállítására vonatkozó világos felhívásról van szó.

A bíróság elrendelte a rafahi átkelő nyitva tartását is, hogy „korlátozás nélkül” hozzá lehessen jutni a humanitárius segélyhez.

Pretoria, a palesztin ügy elkötelezett védelmezője, decemberben fordult először az ICJ-hez, miután úgy ítélte meg, hogy a Hamász október 7-i támadására válaszul indított izraeli katonai művelet felér egy népirtással. További beadványaiban azzal érvelt, hogy a gázai katasztrofális humanitárius helyzet arra kötelezi a bíróságot, hogy hozzon sürgősséggel új intézkedéseket.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala pénteken elutasította az Izrael által állítólag elkövetett népirtással kapcsolatos vádakat, amelyeket hamisnak és felháborítónak nevezett, és hangsúlyozta: a rafahi hadjárat „nem vezet és a jövőben sem fog vezetni a palesztin polgári lakosság elpusztításához”.

Az izraeli külügyminisztériummal együtt kiadott közös közleményben a hivatal közölte: „a joggal összhangban” fogja a jövőben is beengedni a Gázai övezetbe a segélyszállítmányokat.

Beni Ganz izraeli miniszter, a hadikabinet tagja pedig közleményben hangsúlyozta, hogy Izrael folytatja „igazságos és szükséges” háborúját – Rafahban is –, amíg a túszok vissza nem kerülnek, és amíg nem garantálja állampolgárai biztonságát.

A Gázai övezetet irányító Hamász pénteken üdvözölte az ICJ döntését, csak azt sajnálta, hogy az nem vonatkozik a Gázai övezet egészére.

A palesztin iszlamista mozgalom közleményében hozzátette: azt várta, hogy az ENSZ legfőbb joghatósága „arról hozzon döntést, hogy vessenek véget a népünk elleni agressziónak és a népirtásnak az egész Gázai övezetben, nem pedig csak Rafahban”.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke felszólította a nemzetközi közösséget, hogy hozzon intézkedéseket a döntés megvalósítása érdekében.

Tudomásul véve az ICJ-nek a rafahi izraeli offenzíva leállítására, a humanitárius segély belépésére és a túszok szabadon engedésére vonatkozó döntéseit, António Guterres ENSZ-főtitkár „emlékeztet, hogy a bíróság Alapokmányának és alapszabályának megfelelően a döntései kötelezőek, és bízik benne, hogy a felek megfelelően engedelmeskednek a bíróság utasításainak” – jelentette ki New Yorkban újságírók előtt szóvivője, Stéphane Dujarric.

Az egyiptomi külügyminisztérium is üdvözölte a döntést, és közleményben szólította fel Izraelt a teljesítésére.

Az Európai Unió kész részt venni Rafahnál a Gázai övezet és Egyiptom határa ellenőrzésében, mihelyt véget ér a Hamász és Izrael közötti háború – közölték diplomaták. Az EU kész újraéleszteni a 2005-ben indított és 2007-ben felfüggesztett EUBAM rafahi polgári missziót, amelynek keretében európai uniós alkalmazottak rész vettek a személy- és áruforgalom ellenőrzésében. Josep Borrell, az európai uniós diplomácia vezetője a hétfői brüsszeli ülésen fogja megvitatni a kérdést az uniós külügyminiszterekkel.

Elolvasom a cikket