„Nem mondani kell, érezni!” „Úgy kell élni, hogy ez egyértelmű legyen.”
A fentiek ismerős mondatok lehetnek sok magyar családban, mivel minden bizonnyal gyermekek százezrei nőttek fel úgy az elmúlt 50–100 évben, hogy a szüleik így fejezték ki a szeretetüket. Pedig a verbalitás nagyon fontos lenne. Ha elcsépelt is, akkor is igaz: a szavaknak ereje van. Lehet velük bántani, de ugyan úgy megnyugtatni és megerősíteni is
másokat.
„A mai világban a gyermekeket nagyon sok impulzus éri, amelyeknek a feldolgozásával küzdenek, ezért fontos, hogy a kimondott szavakkal nap mint nap megerősítsük őket abban, hogy elszakíthatatlan és ezáltal biztonságot adó kötelék fűzi össze őket velünk, a szüleikkel” – mondja Kertész András kommunikációs tanácsadó, az Apaidő házigazdája.
Objektum doboz
Az Apaidő legutóbbi, „Szeretlek” című online felméréséből – amelyben közel négyszáz szülő vett részt – kiderült, hogy az anyák és apák legnagyobb részének ma már fontos, hogy rendszeresen elmondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket. A 19–20. századhoz képest jelentős változás látszik ezen a területen, ugyanakkor még mindig több mint húsz százalék egyáltalán nem mondja ki, hogy mit érez.
A felmérés eredményei Szécsi Judit klinikai szakpszichológus és Kovács Gergely lelkész számára is beszédesek voltak. „A szeretet szóbeli kinyilvánítása akkor a legőszintébb, amikor az szívből fakad, és fontos, hogy hangolódjunk vele a gyerekünkre, csak annyiszor használva a szavakat, amennyire ő igényli” – véli Szécsi Judit.
Kovács Gergely szerint „a szeretet és megbecsülés különféle formáinak megmutatása – akár szavak nélkül is – alapvető jelentőséggel bír a gyerekek egészséges lelki fejlődése szempontjából. Ezenfelül, a családi szeretet legfőbb tanúságtétele, amikor a gyerek láthatja, hogy a szülei szeretik egymást.”
A szeretet kifejezésének módja tekintetében számít, hogy egy szülő hány éves, tehát hogy milyen korosztályhoz tartozik. A felmérésből kiderült, hogy a mai kisgyermekes, fiatalabb szülők számára már egyértelműen fontos, hogy rendszeresen verbalizálják az érzéseiket a gyermekeik felé. A kérdőívet kitöltő 40 év alatti szülők 99 százaléika nyilatkozott úgy, hogy
rendszeresen mondja a gyermekének, hogy „szeretlek”.
A csupán 10 éves korkülönbség ellenére az 50 felettiek esetében a számok másképpen alakulnak. A negyven alatti szülőkhöz képest az 50 felettiek csupán 78 százaléka használja rendszeresen a „szeretlek” szót a gyermeke irányában, és vannak, akik soha nem mondják ki.
A férfiakkal kapcsolatban gyakran halljuk, hogy az érzelemkinyilvánításuk olyan, mint a színérzékelésük: ismerik a négy alapszínt, és körülbelül ugyanennyi érzelmet tudnak megnevezni is. Hála Istennek, ez túlzás, és egyre kevésbé igaz, de egy jelenségre jól rávilágít.
A fiúknak is komoly támogatásra és szülői mintára van szükségük ahhoz, hogy gyakorlatuk legyen abban, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket, és hogyan kezeljék őket. „Pszichológusként gyakran dolgozunk érzelemkártyákkal, amelyek a főbb érzések árnyalásában segítenek felnőtteknek és gyerekeknek/ serdülőknek egyaránt (pl megkülönböztetni a haragot a dühtől, a kedvelést a szeretettől, vágyakozást a törekvéstől). Munkánk során gyakran kirajzolódik, hogy a közel 140 féle érzelmet leíró kártyákat meglepetéssel fogadják a kliensek, mivel kapcsolataikban ezen kifejezéseknek csupán töredékét használják” – mondja Szécsi Judit szakpszichológus.
Kovács Gergely lelkész gyakran találkozik azzal a jelenséggel a lelki gondozási tevékenysége során, hogy hívei nehezen tudják kifejezni érzéseiket nemcsak egymás felé, hanem az Istennel folytatott párbeszédek és imák alkalmával is. Úgy véli, az embereknek időt kellene szánniuk a folyamatos önfejlesztésre, és ha eljutnak oda, hogy képesek levetni
az álarcot Isten előtt, ez pozitív hatással lesz emberi kapcsolataikra is.
Szécsi Judit szakpszichológus ezzel összhangban megjegyzi, hogy a mai felgyorsult világunkban a családok talán nem töltenek elegendő időt együtt ahhoz, hogy verbálisan is kifejezzék érzelmeiket egymás felé. A közel 400 kérdőív kitöltőt arra kérte az Apaidő csapata, hogy saját szavaikkal fogalmazzák meg, miért mondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket, vagy épp miért nem mondják azt.
Íme néhány válasz a tesztből:
„Szeretném, hogy »belső hanggá«, biztos alappá váljon nekik, és a feszültebb helyzetekben se legyen kérdés, hogy ez a nézeteltérések ellenére is így van. Sokszor én is ide nyúlok vissza »támogatásért« magamban, ha jól jön az emlékeztető.”
„Nincs rá megfelelő alkalom, hogy mondhassam.”
„A legkisebb tanított meg rá, ő nagyon gyakran mondja, és elvárja a viszonzást.”
„Mert én soha nem hallottam a szüleimtől. Tudom hogy ez rossz, szeretnék rajta változtatni.”
„Fontos nekem, hogy bármilyen érzelmet ki tudjak mutatni a gyerekem előtt. Én vagyok neki
a példakép.”
„Szeretnék lelkileg kiegyensúlyozott gyermeket nevelni, aki tudja, hogy bármi történik, itthon
szeretet várja.”
