Az olasz szélsőbal vette pártfogásába a hírhedt antifát

Gönczöl András
2024. május 25. szombat. 9:19

Az olasz sajtó nagy terjedelemben foglalkozott az elmúlt napokban Ilaria Salisszal, aki 40 ezer eurós óvadék lefizetését követően nyomkövetővel elhagyhatta a börtönt, és átköltözhetett egy bérelt lakásba. A kommunista eszméket hirdető Zöld és Baloldali Szövetség pezsgőbontással ünnepelte az eseményt. Az Il Giornale összeállításából az is kiderül, a lányára igen büszke apa, Roberto Salis, Ilaria politikai karrierének ötletgazdája a neveltetés hiányait ellensúlyozva a fasizmus elleni harc hősnőjeként prezentálta a hasonló gondolatokra nyitott közönségének.

Az óvadékfizetési eljárás megkezdésének napján, március 20-án a 39 éves tanárnő interjút adott a börtönből a La Stampának, amelyben az „igazságtalanság áldozataként” állította be önmagát. Arra a kérdésre, hogy érzi-e az olasz kormány támogatását, a nő nem akart válaszolni. Ilaria Salis, a Zöld és Baloldali Szövetség európai parlamenti választási jelöltje kijelentette, „ha megválasztanak, gondoskodni fogok arról, mindazok, akik az enyémhez hasonló igazságtalan helyzetbe kerülnek, ne maradjanak magukra. Fontosnak tartom, hogy láthatóvá tegyük, és hangot adjunk a börtönök világának megismeréséhez, megígérem, hangosan kiállok az alapvető emberi jogok védelmének érdekében.” Természetesen Salis csak a szélsőbaloldaliak emberi jogait védelmezné, a vele nem szimpatizálókat viszont továbbra is fegyveresen tanítaná móresre.

Egy magas hőfokon lezajlott televíziós vitaműsorban az egyik megszólaló markánsan fogalmazott Salisról: „El tudnák azt képzelni, hogy a sátánnak a kórház intenzív osztályán főápolói karriert kínáljanak fel? Na, erről ennyit.”

Érdemes kitérni a politikai pártok reakcióira. Az Elly Schlein vezette Demokrata Párt nemet mondott Salis európai képviselő jelöltségére, bár nem kis számban akadtak párttagok, akik szívesen látták volna soraikban, ám kisebbségben maradtak. Említésre méltó, hogy a Demokrata Párt egyik politikusa úgy fogalmazott a RAI Híradójában: „az antifák erőszakos fellépése a fasiszták ellen számomra elfogadható cselekedet.”

Az már más kérdés, hogy az olasz baloldali pártok mélyen hallgatnak arról a tényről, miszerint Ilaria Salis önkényesen bélyegzett fasisztának számára nem szimpatikus embereket, így akciójának eredményeként teljesen ártatlanok is áldozattá váltak.

A Zöld és Baloldali Szövetség pezsgőbontására is van magyarázat. A zöld zászló mögé bújt kommunisták szövetsége a legutóbbi európai parlamenti választáson szavazathiánnyal küszködött, így nem küldhetett képviselőket az Európai Parlamentbe, és ez sok álmatlan éjszakát okozott a szövetség felső vezetőinek. A cinizmusukra jellemző, hogy most abban bíznak, a legutóbbi választásokon elért 3,6 százalékkal szemben, Ilaria Salis jelölésével átléphetik az Olaszországban meghatározott négy százalékos határt.

Persze a történelem során már többször is láthattunk arra példát, hogy a kellő támogatást érezve egy politikus az őt felkaroló párt ellen fordult, és Ilaria Salis esetében tudjuk, nem ismer irgalmat, kegyetlenül leszámol azokkal, akikkel nem szimpatizál.

Elolvasom a cikket