Az elliptikus szerkesztésű film elején Patrick (Josh O’Connor), a teniszcsillag egy fontos mérkőzésen kikap egy kamasztól. Felesége, Tashi (Zendaya), aki egyben edzője is, La Rochelle-ben intéz neki egy mérkőzést, hogy a férfi könnyebb győzelmet aratva majd jól szerepeljen a betervezett jelentősebb versenyeken. A film végén ennek az eseménysornak az előzményeit látjuk, így zárul be a kör.
Tashi, Josh, és Josh gyerekkori barátja, Art (Mike Faist) egyetemi sportolók a lineárisan mesélhető történet elején. Tashi 18 évesen már sztárnak számít. Mindkét fiú odáig van érte, nem is hiszik, hogy a lány viszonozhatja az érzelmeiket, de kiderül, hogy mégis. De az is világossá lesz, hogy két ilyen testi-lelki jóbarát közé nem is olyan könnyű egy mégoly vonzó nőnek is beférkőznie.
Patrik és Art nem homoszexuálisok, hanem csak olyan barátok, amilyen baráti párosból sok millió akad a világon. Egymással töltik a legtöbb időt, egymáshoz állnak a legközelebb. Egy olyan mintázatot ábrázol a kapcsolatuk, amelynek a történelmi háttere az, hogy a régiségben a férfiak és a nők társadalma elkülönült egymástól.
A férfiak gyakran évekig távol voltak a háborúban, és olyan kalandokat éltek át együtt, amelyek után a legtöbb ember bezárul, és már csak azokkal beszél, akiknek ugyanolyan tapasztalatai vannak. A nők ezalatt szintén egymással éltek át sok mindent, és ők is egymást értették jobban. Félszavakból, egy mozdulatból akár. De ezek az idők javarészt elmúltak, mert ha napközben sokszor ma is van nemek szerinti nagyjábóli elkülönülés bizonyos szakmákban, de mindenki a családjához megy haza, és azzal kell szót értenie, akit az otthonában talál.
Objektum doboz
Az európai kultúrában olyan mély a férfiak közti intimitás, hogy még az Iliászban is ott találjuk, vagyis az egyik görög eposzban, amellyel az európai gyerekek már az általános iskolában megismerkednek.
A filmben az egzotikus, gyönyörű és eltökélt Tashi számára az a kérdés, hogy tud ebbe a férfias szerelmes barátságba bekapcsolódni, mint nő. Először a laza és sármos Patrickot választja, de a lány egyik fontos meccse előtt van egy csúf vitájuk. Azt kérdezik egymástól, hogy kik is ők egymás életében? Josh rajongója vagy tanítványa Tashinak? És Tashi pomponlány vagy edző Josh életében? Mind a ketten fellázadnak a nekik nem tetsző szerepek ellen, és nem tudnak megállapodni abban, hogyan is legyen ez tovább.
Manapság nagyon sok kapcsolatot tesznek tönkre ugyanezek a problémák. Nem tudják a felek, hogyan viszonyuljanak a másik ember sikeréhez, változásaihoz, igényeihez, bizonytalanságaihoz, és akkor inkább szétmennek, vagy valamelyikük visszalép, kárt tesz magában és a karrierjében, hogy ne maradjon meg a feloldhatatlannak vélt helyzet, ahogy a filmben is történik.
Mindezek után Tashi a másik férfi, Art mellé áll, aki simulékony és odaadó, gondoskodó mint férfi, versenyzőként pedig ahogy Patrick mondja, százszázalékos tiszta teniszt játszik, és nem akar mindenáron nyerni. Pontosabban Tashi és Patrick úgy gondolja, hogy Art nem képes a győzelemre.
Sok év után a két barát újra találkozik, méghozzá újra La Rochelle-ben, ahol egy mindent eldöntő meccset kell vívniuk egymással. A tét Tashi számára is hatalmas, hiszen ő sohasem választotta szét magában a teniszt és a magánéletet.
Csodálatosan fotografált képsorokon látjuk a filmbeli teniszmeccseket, mindazt, ami a félprofi és a profi teniszhez tartozik, rajongókkal, bírókkal, azzal, ahogy a teniszezők minden mozdulatukkal ünneplik a sportot és a saját erős és szép testüket.
Különös gonddal készültek a két férfi barátságát bemutató képsorok, finom rezdülésekkel, és a rendezőtől egyáltalán nem meglepő, de mégis eléggé kidolgozott és érzékletes csókjelenettel.
Nagyon érzékenyen mutatja be a film a szerelmi háromszög fordulópontjait, és azt is, hogyan nő föl, válik edzővé Tashi, akiben annyira nagy az ambíció a tenisz iránt, hogy az egy embernek talán már túl sok, és jobb, ha szétosztja térben és időben a tanítványai között. Lehet, hogy ezért lesz belőle edző?
Ő beérik, míg soha igazán fel nem növő szerelmeiből szép lassan kifogy, talán nem is annyira a tenisz, mint inkább a verseny iránti vágy.
A film kicsit túl hosszú, bár a gyönyörű képsorok, a jó zenék, a jól elkapott hangulatok megragadják a nézőt. A részletek, az előre-hátra utalgatós történet egyes szakaszai kidolgozottak, de a végkifejlet megkérdőjelezhető.
Tashi ugyanis sportolói ésszel kifundálta, hogyan lehetne az övé mind a két férfi úgy, hogy abból még tenisz is legyen, csak éppen elfelejtette, hogy az emberek megváltoznak, de nem akkor, és nem úgy, ahogy ő akarja és ahogy ki tudja számítani előre. Más dolog megtervezni pár óra vagy pár hónap történéseit egy zárt rendszeren belül, és más évtizedekre gondolkozni ott, ahol nem csak hogy bármi borulhat, de több szereplőnek is a borulás a legfőbb esélye.
Challengers – 2023
Amerikai filmdráma – 130 perc
Rendezte: Luca Guadagnino
8/10
