Kínából jelenti munkatársunk: Ismét Közép- és Kelet-Európáé a főszerep Ningpoban

Brém-Nagy Márton
2024. május 25. szombat. 7:03

Az esemény megnyitóján jelen volt Jiang Yu, a Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának Közép és Kelet-Európai együttműködésekért felelős különleges megbízottja, valamint Wang Jinsong, a kereskedelmi minisztérium európai ügykért felelős képviselője. A rendezvény során a régió országainak küldöttei bejárták a Nigpoban található állandó pavilont, ahol megtekintették azokat a termékeket, amelyek ez idáig utat találtak a kínai piac felé. A delegáció tagjai emellett részt vettek a gazdasági és kereskedelmi megbeszélésen is, ahol az együttműködés elmélyítéséről és új lehetőségek kereséséről is szó esett.

A már jelen lévő termékek között találunk tokaji borokat, lengyel tűzoltó-felszerelést és bolgár szépségápolási termékeket is, amelyek promótálásában a küldöttek egy része is részt vállalt élő közvetítés keretében.

Az eseménynek Ningpo városának Népi kormányzata, a Nigpoi kereskedelmi hivatal, valamint a város külügyi hivatala volt a házigazdája. A régióval való együttműködésben eddig is vezető szerepet betöltő város alpolgármestere, Li Guanding a megnyitón elmondta, hogy a Hi-GO mellett idén több különböző eseményt is szerveztek, amelyek az együttműködések széles palettáját fedik le, többek között a kultúra és a kereskedelem területén, és amelyek egész évben zajlanak majd. Li Guanding emellett hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés és a programok elmélyítik majd a kínai polgárok ismereteit a régióról, annak népeiről és országairól, ezzel is elősegítve a kölcsönös megértést és a zökkenőmentes gazdasági együttműködést.

Kulturális együttműködések területén sincs hiány, hiszen az eseménysorozat keretében gyűlést tartott a Kínai- és Közép-Európai Kiadó Szövetség is, amely már évek óta dolgozik azon, hogy a régió országainak könyvei eljussanak a kínai olvasókhoz, valamint azon is, hogy a kínai irodalom meghatározó alkotásai megfelelően gondos fordításban kerüljenek az olvasók kezébe.

A megnyitó és az ahhoz kapcsolódó események csúcspontja azonban a közép- és kelet-európai koncert volt, amin a Ningpo-i Filharmonikus Zenekar nem csak a régió országainak ikonikus dalait szólaltatta meg Yu Ji vezényletével, de csatlakozott hozzá több zenész is a régió országaiból. A közönség gyönyörködhetett Lito Messini görög operaénekes előadásában, Ana Rucner horvát cselló-, illetve Mateusz Krzyowski zongoraművész játékában is.

A kínai zenészek közül mindenképp ki kell emelni Yu Yuanchun-t aki Wang Danhong The yearning of cloud and flower című darabját adta elő pi-pá-n a zenekar kíséretében, ami a közönség soraiban igazi tapsvihart váltott ki.

Ningpo tehát továbbra is nyitott ajtókkal várja a régió országainak befektetőit, valamint továbbra zászlóvivőként igyekszik részt vállalni a régiónkkal való együttműködésben.

Elolvasom a cikket