Korlátozta a bíró a Hunter Biden ellen felhasználható bizonyítékokat

MH/MTI
2024. május 25. szombat. 6:39

Az ügyet Delaware államban tárgyaló bíró a Hunter Biden jelenlétében tartott előkészítő meghallgatáson részben eleget tett a védelem kérésének, hogy a szerintük az ügyhöz nem tartozó, az elnök fiának korábbi életmódjáról szóló tényeket zárják ki a bíróságon megemlíthető témák közül. Ide sorolták például azt, hogy Hunter Biden nagy összegeket költött „felnőtteknek szánt szórakoztató és internetes szolgáltatásokra, valamint eszkortszolgáltatásokra”, és azt sem tartják a bűnvádhoz tartozó témának, hogy a haditengerészettől milyen körülmények között bocsátották el Joe Biden fiát.

A bíró döntése nyomán a vádat képviselő különleges ügyész, David Weiss és beosztott ügyészei nem használhatják az „extravagáns életmód” kifejezést Hunter Biden korábbi életformájára.

A bíró ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az ügyészek olyan bizonyítékokat terjesszenek elő a tárgyaláson, amelyek alátámasztják Hunter Biden kábítószer-függőségét.

Az előzetes értesülések szerint az ügyészek felhasználnak majd az elnök fiának könyvében szereplő részleteket, valamint annak a laptopnak a tartalmát is, amelyet Hunter Biden egy számítógép-szervízben hagyott, és amely azóta is politikai viták tárgya.

Az ügyészség szerint Joe Biden elnök fia 2018 őszén hamis nyilatkozatot tett egy lőfegyver megvásárlásakor kábítószer-fogyasztásával kapcsolatban, majd nem sokkal később a fegyver egy szemétgyűjtőbe került, ahol a hatóságok megtalálták. A fegyver eltüntetésében a bírósági iratok szerint Hallie Biden, Hunter Biden bátyjának özvegye segített, akivel akkor viszonya volt. Az amerikai szövetségi törvények kizárják a bizonyítottan kábítószerfüggő személyek számára a fegyvervásárlást.

Elolvasom a cikket