Akinél megállapítják a magasvérnyomás-betegséget – vagy más néven hipertóniát –, annak egy életen át figyelnie kell a vérnyomására és az életmódjára. A 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál, szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában ugyanis az első lépés az életmódkezelés. De az e fölötti vérnyomásnál is nagy szerepe van az életmódkezelésnek – a gyógyszeres kezelés mellett. Ez utóbbi általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel három hónap alatt nem sikerül elérni a célértéket, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, valamint társbetegségek és/vagy szövődmények jelenlétekor – magyarázta Petróczy Natália, a Kardioközpont belgyógyásza, magasvérnyomás-specialistája.
Az életmódkezelés egyik része a mozgásterápia, amely magas vérnyomás esetén a heti legalább 150 percnyi, közepes intenzitású kardiomozgásra épül. A másik fontos elem a táplálkozás. Optimális lehet például a DASH-diéta, amelynek lényege, hogy naponta négyszer együnk gyümölcsöt és zöldséget, két-három alkalommal sovány tejterméket, illetve rendszeresen fogyasszunk halakat és fehér húsokat.
Van, amikor gyógyszerre is szükség van
A kardiológiai okokból szedett gyógyszerekre úgy érdemes tekinteni, mint fontos segítségre. A magas vérnyomás csökkentésekor ugyanis nem egy érzékelhető tünetet kell megszüntetni. A gyógyszerszedés célja a prognózis javítása, amelynek eredménye nem annyira egyértelmű, hiszen „csak” azt jelenti, hogy jó eséllyel nem lesz nagyobb bajunk.
Fontos tehát annak belátása, hogy egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer nem gyors és látványos hatást eredményez, hanem – más faktorokkal együtt – remélhetőleg hosszú távú biztonságot. Ehhez azonban fontos a páciens tudatossága, és a jó orvos-beteg együttműködés, hiszen például a mellékhatások jelentkezésekor csak akkor lehet dózist vagy szert váltani, ha az orvos tud a panaszokról, és ha rendszeresen vizsgálja a pácienst. Ezért is fontos mindig megjelenni az előírt kardiológiai ellenőrző vizsgálatokon.
Ezek a legfontosabb gyógyszertípusok
• Béta-blokkolók – Ezek a gyógyszerek csökkentik a szívfrekvenciát és a vérnyomást, így kevesebb vér kell a szív működéséhez, ritkábban jelentkezik mellkasi fájdalom. Emellett jelentősen csökkentik szívritmuszavar kialakulását, szívinfarktus után pedig javítják a túlélés esélyét.
• ACE-gátlók (angiotenzin-konvertáló enzim) / ARB-k (angiotenzinreceptor-blokkoló szerek) – Ezek a szerek összetett hatásúak, hiszen egyrészt tágítják az ereket és csökkentik a vérnyomást, másrészt gátolják a szívizom kóros átalakulását szívinfarktus után. Emellett – a béta-blokkolókhoz hasonlóan – csökkentik a szívritmuszavar kialakulásának kockázatát és a javítják a szívinfarktus utáni túlélés esélyét.
• Kalciumcsatorna-blokkolók – A kalciumcsatornákat blokkoló szerek gátolják a kalcium beáramlását a sejtekbe, ezáltal részben javítják a szívműködést, részben pedig az erek tágulatához és következményes vérnyomáscsökkenéshez vezetnek. Ezek a hatóanyagok szelektivitásukban különböznek egymástól: vannak, amelyek az agyi erekre gyakorolnak nagyobb hatást, és vannak, amelyek a szívre. Ezenkívül a hatásuk időtartama is változó.
• Diuretikumok (vízhajtók) – A diuretikumok a szervezetben felhalmozódott folyadék távozását segítik elő, így csökkentik a vérnyomást. Általában akkor alkalmazzák őket, amikor a kalciumcsatorna-blokkolókra nem jól reagál a beteg.
• Alfa-1-adrenoceptor-blokkolók vagy az imidazolin-I-1-receptor-agonisták (rilmenidin, moxonidin) – Az ilyen gyógyszerek adása elsősorban a más terápiákra nem reagáló magasvérnyomás-betegség esetén javasolt. Az imidazolin-I-1-receptor-agonisták csökkentik a fokozott szimpatikus tónust és az inzulinrezisztenciát, ezért a metabolikus szindróma, illetve az egyéb szimpatikotóniával járó hipertóniák esetén különösen ajánlottak.
Miért nem kapja mindenki ugyanazt a gyógyszert?
A magas vérnyomásra a szakember szerint tünetegyüttesként, vagyis szindrómaként érdemes tekinteni, amely mögött számtalan tényező húzódik, és amely esetében minden mindennel összefügg. Az okok közt felmerülhet például, hogy úgynevezett másodlagos magas vérnyomásról van szó, amelyet valamilyen mögöttes állapot okoz – ilyenkor nyilván a kiinduló betegséget is kell kezelni.
Azt is figyelembe kell venni továbbá, hogy vannak-e ellenjavallatok egy-egy gyógyszernél, illetve meglévő kísérő betegségek is meghatározhatják az adandó szert. Szívelégtelenségnél például ACE-gátlót, ARB-t, béta-blokkolót, vízhajtót és aldoszteron antagonistát is el lehet rendelni, míg szívinfarktus után a béta-blokkoló és az ACE-gátló ajánlott. Cukorbetegség és krónikus vesebetegség esetén pedig egységesen az ACE-gátlók és az ARB-k ajánlottak, de bizonyos esetekben – például magas káliumszint vagy progresszív vesefunkció-romlás esetén – ezek kontraindikáltak is lehetnek.
