A jemeni húszik több mint száz foglyot engedtek szabadon

MH/ MTI
2024. május 26. vasárnap. 16:23
Frissítve: 2024. május 26. 16:26

Közlésük szerint egyoldalú humanitárius kezdeményezésként kegyelmeztek meg a fogvatartottaknak. „A legtöbbjük humanitárius eset, betegek, sebesültek és idősek” – mondta a húszik egyik illetékese. Hozzátette, hogy kormánykatonákról van szó, akik harc közben estek fogságba.

Jemen nemzetközileg elismert kormánya ezzel szemben azt közölte, hogy a most elengedett fogvatartottak nem katonák, hanem civilek, akiket a húszi lázadók otthonukból, munkahelyükről vagy mecsetekből raboltak el. „Ezeknek az áldozatoknak a szabadon bocsátása akármilyen indokkal is történt, nem ad felmentést a húszi lázadók bűntetteire” – jelentette ki az X-en a jemeni emberi jogokért felelős tárca miniszterhelyettese.

A Nemzetközi Vöröskereszt közleményben erősítette meg, hogy a „konfliktussal összefüggésben” fogságba esett 113 embert egyoldalúan szabadon engedtek a húszik.

Elolvasom a cikket