A párok közös alkoholfogyasztásának jótékony hatása van

Az alkohol mértéktelenül nem jó, de az, hogy kivel fogyasztjuk, sokat számíthat. A Michigani Egyetem kutatói megállapították, hogy azok a párok, akik következetesek az ivási szokásaikban (mindketten rendszeresen isznak), tovább élnek.

A tanulmányt az alkohol szakirodalomban az „ivópartnerség” nevű elmélet ihlette, amely szerint a hasonló ivási szokásokkal rendelkező párok általában jobb házassági eredményekkel (hosszabb házasság, kevesebb konfliktus) rendelkeznek. Ez korántsem jelenti azt, hogy a partnerrel való alkoholfogyasztás dicséretes magatartás.

Prof. Kira Birditt, az U-M Institute for Social Resarch’s Survey Research Centerének munkatársa szerint: „E tanulmány célja az volt, hogy megvizsgálja a párok alkoholfogyasztását, valamint annak a halálozásra gyakorolt hatását. Érdekes módon azt találtuk, hogy azok a párok, amelyekben mindkét személy arról számolt be, hogy az elmúlt három hónapban alkoholt fogyasztott, tovább éltek, mint azok a párok, akik vagy azt jelezték, hogy nem isznak, vagy akiknél az ivási szokások összeegyeztethetetlenek voltak – az egyik személy ivott, a másik nem.

Míg számos korábbi tanulmány vizsgálta a párok ivási szokásainak hatását a házassági eredményekre, az egészségre gyakorolt hatások tisztázatlanok maradtak. Azok a magatartásformák, amelyek jót tesznek a házasságnak, nem feltétlenül tesznek jót az egészségnek. Bár ez úgy hangozhat, mintha bátorítás lenne az alkoholhoz való fordulásra, Birditt professzor óva int az ilyen radikális következtetések levonásától.

A tanulmány nagyon tágan határozta meg az „ivást”, és azt vizsgálta, hogy a résztvevő fogyasztott-e alkoholt az elmúlt három hónapban. Ez azonban arra utalhat, hogy fontos odafigyelni arra, hogy a házastársak hogyan befolyásolhatják az egészségüket. A párok alkoholfogyasztásának következetessége tükrözheti a partnerek összeegyeztethetőségét az életmód, az intimitás és a párkapcsolati elégedettség szempontjából.

Prof. Kira Birditt hozzáteszi: más kutatások során is azt találták, hogy a közösen ivó pároknak általában jobb a párkapcsolatuk minősége, és ennek oka lehet, hogy az élmény növeli az intimitást.

Elolvasom a cikket