Giro d’Italia – Pogacar a második szlovén győztes, Merlier-é a záróetap

MH/ MTI
2024. május 26. vasárnap. 20:02
Frissítve: 2024. május 26. 20:05

Az olasz főváros környéki 125 kilométeres sík etappal zárult a háromhetes viadal, az utolsó szakasz első fele az ünneplésé, a hajrá pedig a sprintbefutóé volt, az összetett ilyenkor hagyományosan már nem változik. Derűs időben tekerhette le az utolsó felvonást a 142 fős mezőny, Pogacar csapata, az UAE pedig megadta a módját az ünneplésnek: valamennyi csapatautóján megjelent a rózsaszín szín, ahogy csapattársai ruházatán is.

Noha Rómában – a körpályákon megszokott módon – voltak szökési próbálkozások, a papírformának megfelelően mezőnyhajrá döntött a szakaszelsőségről, a sprintfelvezetésben Pogacar csapattársa sikeréért dolgozott. A befutóban Tim Merlier bizonyult a leggyorsabbnak, aki ezzel harmadik etapgyőzelmét gyűjtötte be.

Tavaly Primoz Roglic volt az olasz körverseny első szlovén győztese, a 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik helyezett Pogacar diadalával egymást követő második évben hódította el szlovén kerékpáros a „végtelen trófeát”, a Trofeo Senza Finét.

A 25 éves Pogacar a rózsaszín trikót a második szakaszon vette át és azt követően végig megőrizte, így pályafutása harmadik Grand Tourját nyerte két Tour de France bezsebelése után. Ezzel megtette az első nagy lépést idei célja felé: a Giro után a június 29-én rajtoló francia körverseny megnyeréséért is harcba száll, ez a duplázás legutóbb 1998-ban a legendás olasz Marco Pantaninak sikerült.

Pogacar a hegyi pontverseny győztesét illető kék trikót is megszerezte.

Az öszetettben a kolumbiai Daniel Martínez lett a második – pályafutása első Grand Tour-dobogóját megszerezve –, a 38 éves brit Geraint Thomas pedig a harmadik.

„Számomra ő a legjobb azok közül, akikkel együtt tekertem, pedig sok remek srác ellen versenyeztem” – méltatta Pogacart a 2018-ban Tour de France-t nyert Thomas.

Az összetett legjobb fiataljaként az olasz Antonio Tiberi – aki két éve megnyerte a magyar körverseny kékestetői befutóját – zárt az ötödik helyen és ezzel hazaviszi a fehér trikót. A ciklámenszínű megkülönböztető mez is hazai versenyzőhöz került: a pontverseny győzteseként a tavalyi esztendőhöz hasonlóan Jonathan Milan érdemelte ki, aki az utolsó tíz kilométeren belül kerékpárcserére kényszerült, a nagy felzárkózás ellenére tudott részt venni a sprintben és lett második a szakaszon. Milan Merlierhez hasonlóan három etapot nyert.

Pályafutása 18. olasz körversenyén szerepelt Domenico Pozzovivo, ez rekordbeállítást jelent. A 41 esztendős olasz kerékpáros, aki 2012-ben nyert szakaszt a Girón, az összetett 20. helyén zárt, a római körözést a mezőny előtt kezdhette meg, hogy egyedül ünnepelhesse meg a közönség.

Eredmények (az olasz körverseny honlapja alapján):
21. (utolsó) szakasz, Róma-Róma, 125 km:
1. Tim Merlier (belga, Soudal–Quick-Step) 2:51:50 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Lidl–Trek) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin–Deceuninck) a. i.
…92. Valter Attila (Visma–Lease a Bike) a. i.

Az összetett végeredménye:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 79:14:03 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 9:56 perc hátrány
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 10:24 p. h.
4. Ben O’Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 12:07 p. h.
5. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain Victorious) 12:49 p. h.
…22. Valter 1:04:46 óra hátrány

Elolvasom a cikket