Brém-Nagy Márton
2024. május 26. vasárnap. 19:27
A Jangce torkolatvidékén, a Huangpu folyó két partján elterülő város történelme régre tekint vissza, hiszen az első írásos emlékek a Szung-dinasztia idejéből valók, igaz ekkor még kisvárosnak számított, 1074-ben azonban piacváros rangjára emelték. A 13. századra azonban a mai sanghaji régió már virágzó területként köszön vissza a korabeli beszámolók alapján, ez a gyapottermelésnek és a folyamatosan fejlődő textiliparnak volt köszönhető, amely egészen a 19. századig húzóágazat maradt.
Sanghajról azonban nem lehet beszélni anélkül, hogy ne beszélnénk a gyarmatosításról, hiszen a kedvező elhelyezkedése a britek érdeklődését is felkeltette. A korona kereskedői már a 18. században felfedezték maguknak a területet, és nagy mennyiségben kezdtek el teát, porcelánt és egyéb hagyományos termékeket importálni a városon keresztül. Ezzel csak az volt a probléma, hogy cserébe nem tudtak elég iparcikkel szolgálni, így sokszor az ellentételezés pénzben történt, ami a kimutatásokban igencsak rosszul festett. Erre a megoldásként az ópium adódott, amelyet az angolok nagy mennyiségben kezdtek el Kínába szállítani. A kábítószer komoly problémákat okozott, így azt Tao-kuang császár betiltotta, Li Cö-hszü császári biztos elkobozta és a tengerbe öntette a kereskedők szállítmányát. Erre az angolok ágyúnaszáddal válaszoltak, a háborút lezáró, egyenlőtlen nankingi egyezménnyel nemsokára véget is ért a háború, Sanghaj pedig megnyílt a nemzetközi kereskedelem előtt.
1920-ra a város már a legjelentősebb ázsiai város volt, 1921-ben a francia negyedben megtartotta első alakuló ülését a Kínai Kommunista Párt. A város a háborúk és viszontagságok ellenére mindig fejlett maradt, amikor pedig a reform és nyitás politikája beváltotta a hozzá fűzött reményeket, új lendületet kapott. 1990-ben a semmiből nőtt ki egy új városrész, Pudong.
Külföldi befolyás, háborúk pusztítása jött és ment, s habár a város képéhez még ma is hozzátartoznak a koloniális épületek, egy dolog azonban megmaradt: bármi történt is, Sanghaj nem szűnt meg kvintesszenciálisan kínai városnak lenni. Amikor az ember végigsétál a Nanjing úton a folyó partja felé, és szépen lassan kibontakozik előtte Lujiazui kerületének elképesztő, felhőkarcolókkal tarkított látványa, akkor válik egészen egyértelművé, hogy milyen változásokon is ment keresztül Kína az elmúlt negyven év során. Nem lehet Kína felemelkedéséről beszélni úgy, hogy nem beszélünk Sanghajról. Ez a város túlélt minden próbát, amely elé a történelem állította, és sosem állt meg a fejlődésben. Ami azonban még ennél is fontosabb – inspirál. Inspirálja az ide látogatókat, inspirálja Kínát, inspirál egy egész nemzetet. Szinte biztos vagyok benne, hogy valahol, egy eldugott tartomány eldugott szegletében egy fiatal éppen arról álmodik, hogy Sanghajba költözik, és megértem, hiszen mi más is testesíthetné meg jobban a nagybetűs kínai álmot, mint ez a gyönyörű város.
