Litvánia hivatalban lévő elnöke, Gitanas Nauseda bejelentette választási győzelmét

MH/ MTI
2024. május 26. vasárnap. 22:42
Frissítve: 2024. május 26. 22:54

Kihívója, Ingrida Simonyte jelenlegi miniszterelnök már a szavazatösszesítés során elismerte vereségét tekintettel Nauseda behozhatatlan előnyére és gratulált neki választási győzelméhez – jelentette a BNS helyi hírügynökség.

A balti állam központi választási bizottságának (VRK) honlapján közzétett előzetes eredmények szerint a voksok több mint 98 százalékos feldolgozottsága mellett Nauseda a szavazatok 75,55 százalékát, míg Simonyte 22,92 százalékát szerezte meg. A választási részvétel 49 százalék volt.

A május 12-én tartott első fordulóban Nauseda a szavazatok 44,19 százalékát, míg Simonyte a voksok 19,78 százalékát szerezte meg.

A két jelölt több kérdésben – a többi között biztonsági kérdésekben és külpolitikában – ugyanazt az álláspontot képviseli, így például mindketten támogatják azt is, hogy Litvánia az idénre tervezett 2,75 százalékról a bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékára emelje védelmi kiadásait. A mindössze 2,8 millió lakosú Litvánia közvetlenül határos az Oroszországhoz tartozó exklávéval, a Kalinyingrádi megyével.

A két politikus egyebek között az abortuszhoz való jog és az azonos neműek élettársi kapcsolatának elismerésében tér el. A 49 éves Simonyte, aki 2020 óta tölti be a kormányfői tisztséget, liberálisabb álláspontot képvisel ezen kérdésekben, mint a 60 éves Nauseda, akivel már 2019-ben is ringbe szállt az elnökségért.

A litván kormányzati rendszerben az államfőnek végrehajtó szerepe is van. Ő a fegyveres erők főparancsnoka, ő vezeti az ország legfelső védelmi és nemzetbiztonsági testületét, és képviseli országát az EU- és NATO-csúcstalálkozókon. A kormánnyal közösen alakítja az ország kül- és biztonságpolitikáját, törvényeket vétózhat meg, és beleszólása van Litvánia legfőbb köztisztviselőinek kinevezésébe, mint például a bírák, a legfőbb ügyész és a jegybankelnök.

Elolvasom a cikket