A szlovák miniszterelnök, Robert Fico elleni merénylet kapcsán egy pszichológust idézve azt olvashattuk a magyar sajtóban, miszerint „hozzászoktunk az erőszakhoz”. Tiltakozom! Nem szoktunk és nem szokhatunk hozzá, mert az erőszak nem tartozhat a mindennapjainkhoz, pontosabban nem hagyhatjuk, hogy hozzátartozzon. Hozászokni meg végképp nem akarhatunk, ha még egyáltalán normálisnak gondoljuk magunkat, mert az erőszak – kölcsönvett szlogennel – öl, butít és romokba dönt. Megtette már ezt a nyugat-európai és az amerikai társadalommal, miért is kellene tudomásul vennünk, hogy máris hozzászoktunk? Hiszen ha ezt tudomásul vesszük, akkor velünk mindent meg lehet csinálni. Mert mindenhez hozzá fogunk szokni úgy, mint az erőszakhoz. Ahelyett, hogy minden erőnkkel azon lennék, hogy társadalmunkból az erőszaknak még a gondolatát is iktassuk ki. Persze nem tudom, hiszen nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, hogy miképpen és milyen módszerekkel lehet a valóban egyre terjedő erőszakot megfékezni, azt viszont tudom, vagy inkább sejtem, hogy nem feltétlenül a „kutyaharapást szőrével” mondást kell alkalmazni, amikor mindennapi életünkből akarnánk száműzni az erőszakot. Magyarán az erőszak erőszakot szülhet, s ez aligha lehet a jó út a jelenség megfékezésére. A fentebb idézett pszichológus a mentális egészséget is emlegette. Jó volna tudni, hogy – akár pszichológiai segédlettel, akár más módszerekkel – miképpen lehet mentális egészségre szert tenni? Mert az világos, hogy a „betegség” neve erőszak. Az viszont nem világos, hogy ugyan melyek a feltételei a mentális egészség megteremtésének? Olyasmi ez, mint amikor különböző betegségekben szenvedők számára gyűjtünk adományokat. Például koraszülötteknek inkubátorokra s egyéb fontos kellékekre, ugyanakkor elhanyagoljuk azt, hogy a probléma gyökerét kellene először megragadni. Mert közlöm sokakkal, hogy a felszereltséget illetően kiválóak a magyar intézmények. Arról viszont nem hallunk – legalább is eleget nem hallunk –, hogy ugyan vajon miért van annyi koraszülött? Erre kellene megtalálni a hiteles választ, mert ez a lényeg, ez a gyökér, és ez jelentené az igazi megoldást, nem az inkubátorok. Tehát a merényletre visszatérve, arra kellene választ kapnunk, hogy miért uralja életünket az erőszak, s miképp lehet küzdeni ellene? Magyarán a jó válaszokért a gyökerekig kell-kellene leásni. Szakemberek segítségével.
Nem feltétlenül szakmai választ persze sokan próbálnak adni arra, hogy miért terjed az erőszak, én is gondolok olyasmikre például, hogy vajon miért kell például katasztrófaturizmust szervezni, amely a félelmet növelheti az emberben, hiszen a félelem erőszakot is szülhet. Ugyanúgy nem értem, miért kell folyton klímakatasztrófával riogatni, továbbá miért is hagyjuk a kábítószerek terjesztését, a szexuális elferdülések nyílt „hirdetését”, és így tovább, hiszen ezek így vagy úgy, de valamifajta erőszakot sugallanak, s hívnak elő. Mindenesetre mentális egészségünk fenntartását nemigen segítik. Továbbá nem gondolnám azt sem, hogy ezen jelenségekhez, úgy, mint az erőszakhoz hozzá kellene szoknunk. Mert például hogyan lehet ahhoz hozzászokni, s miért is kellene, amit a Fico elleni merénylet után megtapasztalhatott mindenki, aki a sajtót olvassa, miszerint többen is hasonló sorsot kívántak a magyar miniszterelnöknek. Nos, ha ezt meg lehet tenni, ha ezt büntetlenül a nyilvánosság elé lehet tárni, akkor ez már tényleg a szellemi nihil, a Sátán birodalma. Egy bomlott, erkölcsétől elszakított, mentálisan beteg világ üzenete, összeomlása előtt.
No már most, az a legfontosabb kérdés, hogy ebből a szellemi nihilből, a sátáni gondolatok eluralkodásának világából hogyan lehet kiszabadulni? Hogyan lehet ölés helyett az ölelést választani? Hogyan lehet-lehetne hittel és szeretettel, bölcsességgel kezelni a világ létező és veszélyes konfliktusait? Én nem tudom erre a pontos választ. Ám nyilván sok szakembernek vannak olyan ajánlásai, amelyek legalább abban segítenek, hogy eszünkbe ne jusson elhinni, hogy az erőszakhoz, a gyűlölködéshez, a hazugságokhoz hozzá kell szoknunk. Valamint talán még odáig is eljuthatunk a segítségükkel, hogy időnként megszólaljon a lelkiismeretünk, amikor ostoba és gonosz cselekedeteket „dicsérgetünk” és/vagy rosszat kívánunk másoknak. Mert az már nem kérdés egy tájékozott ember számára, hogy beteg a világ. Ugyanis nagyon beteg. Segítséget a gyógyuláshoz a hit adhat, és a lélek doktorai segíthetnek benne. Ha akarnak. Az emberek ugyanis nagyon eltávolodtak egymástól. Úgy gondolom, ehhez sem kellene hozzászoknunk. Mint ahogy az erőszakhoz sem. A miértekre pedig a szakembereknek kellene válaszolniuk, és segíteniük a gyógyulásban.
Mérei Ferenc, a nagynevű pszichológusprofesszor mondta sokszor, hogy „a világ csak addig félelmetes, amíg szembe nem nézünk vele, s addig sötét és rettegett, amíg a valóságos arcát meg nem ismerjük”. Lehet, rosszul látom, de manapság sokan félnek a szembenézéstől. A világ valóságos arcának megismerésétől. Talán abban kellene segíteni nekik, hogy miképpen küzdjék le a félelmüket, hogyan lehetnek bátrabbak, s miképpen találjanak rá a világ valóságos arcára. No meg abban, hogy ne higgyék el, hogy hozzá kell szoknunk az erőszakhoz.
A szerző újságíró
