Nőtt a harkivi barkácsáruház elleni orosz támadás halottainak száma

MH/ MTI
2024. május 26. vasárnap. 9:18

Helyi hivatalos források azt közölték, hogy akár 200-an is tartózkodhattak az áruházban a szombati támadás idején.

A tűzoltóság szerint a lángok 10 ezer négyzetméteren pusztítottak, ám a tüzet azóta sikerült megfékezni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „az orosz őrület újabb megnyilvánulásának” nevezte a barkácsáruház ellen intézett támadást.

Vasárnap az ukrán hadsereg azt közölte, hogy az orosz erők ismét drónokkal és rakétákkal támadták Ukrajna több térségét az éjszaka folyamán.

A légierő rakétatámadásokat jelentett az ország nyugati részéből, Hmelnyickij megyéből – ahol egy légibázis is található – robbanásokat jelentettek. Szerhij Borzov, Vinnicja megye kormányzója azt mondta, a térségben találat ért egy lakóépületet és hárman megsebesültek.

Támadásokról számoltak be a Lengyelországgal határos, észak-ukrajnai Lviv megye hatóságai is, a Szuszpilne ukrán közszolgálati televízió pedig robbanásról adott hírt Kijev közeléből is.

Elolvasom a cikket