A magyar álláspont Szíriában is a béke megteremtése

MH/ MTI
2024. május 27. hétfő. 16:26

Azbej Tristan, az adományozói konferenciát megelőzően az MTI-nek nyilatkozva közölte, a jelentős magyar adomány egyrészt a nemzetközi közösség buzdítására szolgál, hogy járuljon hozzá a régió stabilitásához és békéjéhez, valamint felhívja a nemzetközi közösséget arra, hogy tegyen meg mindent a szíriai menekültek és migránsok hazatéréséért.

Az adománnyal Magyarország az üldözött keresztényeket segítő kormányzati politikáját szolgáló Hungary Helps Programot példaként kívánja állítani a nyugati donorországok elé – mondta.

Elmondta, a Szíria megsegítését célzó konferencián Magyarország hozzájárulást jelent be Egyiptom számára a szíriai menekülteket ellátó egészségügyi infrastruktúrájához tárgyi adományokkal, de Szíriában, Libanonban és Jordániában is folytatja a hitelvű támogatási programokat.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország a szíriai háború kitörése óta következetesen segít a bajba jutott szíriai embereknek, közöttük kiemelten az üldözött keresztényeknek, de mindenki másnak is, aki civilként áldozatává vált a konfliktusnak. A Hungary Helps Program hét évvel ezelőtti indulása óta Magyarország mintegy 25 millió euróval járult hozzá a szíriai segítségnyújtáshoz az üldözött keresztény egyházakon és keresztény humanitárius programokon keresztül. Magyarország azokat az országokat is támogatja, amelyek befogadták a menekülteket és a migránsokat – tájékoztatott.

Közölte, Szíriában a biztonsági körülmények már lehetővé teszik azt, hogy a Szíriából elvándorolt lakosság visszatérjen az országba. A hazatérés különösen Libanon esetében fontos, amely ország közel kétmillió szíriai menekültet és migránst fogadott be. Ennek az eredménye az, hogy mára Libanon is olyan válsággal néz szembe, amelyik az ország széteséséhez, fegyveres konfliktushoz, és nem mellesleg a libanoni keresztény közösség elvándorlásához vezethet – hívta fel a figyelmet.

„Szükségesnek tartjuk továbbá azt is, hogy Izraelnek minden lehetőséget megadjon a nemzetközi közösség ahhoz, hogy a terrorizmussal leszámoljon. Ugyanakkor a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie azért is, hogy a gázai konfliktus ne váljon egy államok közötti regionális konfliktussá, ami újra felszítaná a szíriai háborút” – fogalmazott.

Azbej Tristan végezetül kiemelte, a magyar hozzájárulást segíti a válságövezetben élő emberek életének a megóvását. A helybe vitt segítséggel és a béke támogatásával pedig hozzájárul ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő országok meg tudják tartani lakosságukat, az ott élők pedig a migráció helyett a helyben maradást tudják választani.

„Az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnöksége során Magyarország érvényesíteni szeretné azt az elvet, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van” – tette hozzá nyilatkozatában az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár.

Elolvasom a cikket