Fucsovics csak megnehezíteni tudta Cicipasz továbbjutását

Már az első játékban két bréklabdája volt Marcinak, ahogy a másodikban egy Cicipasznak, ám sem ekkor, sem a későbbiekben nem született adogatáselnyerés, így az első etap sorsa a tie-breakben dőlt el. Ott 6–4-nél előbb a görögnek volt két szettlabdája, amelyeket Marci hárított, majd adogatóként ő jutott esélyhez, ám mindkét adogatópontját elveszítette, Cicipasz pedig élt a harmadik esélyével, és szettelőnyhöz jutott.

A második szettben egyből brékelőnyhöz jutott a hellén, Marci kergette őt, és 3:3-nál visszabrékelve egyenlített. Aztán Cicipasz 5:4-es vezetésénél Marci nem tudott a játszmában maradni, Cicipasz kétszettes előnyre tett szert, amely jelentősnek tűnt. Főként, hogy a verseny kilencedik kiemeltje a harmadik etapot is adogatáselnyeréssel kezdte, majd újabb adogatáselnyeréssel 5:1-re húzott el a görög, ahonnan már nem volt visszaút, Cicipasz három szettben, 2 óra 22 perc alatt nyert.

FRANCIA NYÍLT BAJNOKSÁG, ROLAND GARROS, GRAND SLAM, PÁRIZS (53 478 000 euró, salak)

Férfi egyes

1. forduló: Sztefanosz Cicipasz (görög, 9.)–Fucsovics Márton (magyar) 7:6 (9–7), 6:4, 6:1

Elolvasom a cikket