Öt magyar dzsúdós kvóta már biztos

MH/ MTI
2024. május 27. hétfő. 23:14

A pénteken zárult abu-dzabi világbajnokság – amely az utolsó nagy verseny volt a csaknem kétéves menetelésben – egyéni küzdelmeiben a kilencfős magyar válogatott az 52 kilós Pupp Réka révén egy ötödik helyet szerzett, a vegyes csapatversenyben pedig a válogatott hetedik lett.

Nagy András, a szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy Tóth Krisztián (90 kg), Pupp Réka, Özbas Szofi (63), és Gercsák Szabina (70) közvetlen kvótás helyen áll súlycsoportjának világranglistáján, míg Ungvári Attila (81) kontinentális kvótával szerepelhet Párizsban a jelenlegi állás szerint.

„A nemzetközi szövetség június 24-én küldi ki a hivatalos értésítéseket, addig már csak három kisebb verseny lesz, és persze sérülés vagy doppingvétség is közbejöhet a mezőnyben. Bár a csapat világranglista még nem frissült, mi úgy számoltuk, hogy nem indulhatunk az olimpián a vegyes csapatversenyben, mert az osztrákok most a vb-n nyertek egy meccset, így minden bizonnyal ők lesznek ott Párizsban. Ilyen esetben az adott ország kap még egy egyéni kvótát, erről mi vélhetően lemaradunk” – sorolta a főtitkár.

A szabályzat szerint 238 fő a nemzetközi szövetség június 23-i világranglistájáról kerül az egyéni küzdelmek olimpiai mezőnyébe, a 14 súlycsoportból az első 17 helyezett szerez kvótát. A rendező franciák automatikusan kapnak súlycsoportonként egy (azaz összesen 14) kvótát. Száz helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapnak kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut. Az egyenlő esélyek jegyében a nemzetközi szövetség 15 kvótát oszt ki, öt – földrészenként egy – pedig meghívásos alapon talál majd gazdára.

A 2016-os riói olimpián nyolcfős magyar dzsúdós küldöttség vett részt, 2021-ben Tokióban pedig hét versenyző alkotta a válogatottat.

Elolvasom a cikket