A tetoválás növelheti a limfóma kockázatát

A svédországi Lynd Egyetem kutatói lehetséges kapcsolatot fedeztek fel a tetoválás és a nyirokrendszerben kialakuló rák között – olvasható az express.co.uk.

Eredményeik részét képezik annak a törekvésnek, hogy kiderítsék a tetoválások lehetséges hatásait a testre, és hogy vannak-e rövid vagy hosszú távú egészségügyi hatásai.

A kutatók 11 905 embert vizsgáltak, és ebből a csoportból 2938 20 és 60 év közötti résztvevőnek volt limfómája. A limfómások 21 százalékának, 289 főnek volt tetoválása, szemben a 735 fős kontrollcsoporttal, akiknek nem volt limfómájuk.

A kutatók elmondták, hogy a tetoválás és a rák közötti kapcsolatot tovább vizsgálják.

A tanulmány közzétételét követően Dr. Christel Nielsen megnyugtatta az embereket, hogy az a ráktípus, amellyel kapcsolatot találtak, hihetetlenül ritka, és vannak fenntartásai a tanulmánnyal kapcsolatban.

Elmondta: Fontos megjegyezni, hogy a limfóma ritka betegség, és hogy eredményeink csoportszinten érvényesek. Az eredményeket most más tanulmányokban kell ellenőrizni és tovább vizsgálni, ezek a kutatások folyamatban vannak.

Arra vonatkozóan, hogy a tetoválás miért növelheti a rák kockázatát, Dr. Nielsen azt mondta, hogy egyelőre csak találgatni tudnak, mivel „alacsony fokú gyulladást” válthat ki a szervezetben, de a kép „összetettebb”, mint azt eredetileg gondolták.

Következésképpen ez az egyetlen tanulmány nem jelenti azt, hogy a tetoválás biztosan a rák kialakulásához vezet valakinek a nyirokrendszerében.

Elolvasom a cikket