Böde-Bíró Blanka: az egyik legnehezebb szezonom volt a Ferencvárosban

MH/MTI
2024. május 28. kedd. 6:53

„Az egyik legnehezebb szezonom volt a Ferencvárosban, leginkább mentálisan. Rettentő hullámvölgyek voltak” – mondta a bajnok és kupagyőztes fővárosi zöld-fehérek hálóőre az M4 Sport Kézilabda magazinjában. Hozzátette, csapatkapitányként nem szabadott búslakodnia, pozitív dolgokat kellett sugároznia a csapat felé, amely hullámzó, mentálisan és fizikálisan is megterhelő idényen van túl. Mint mondta, szeptemberben vakon aláírta volna a hazai duplázást.

Kitért a Bajnokok Ligájára is, ahol „Úgy tudtunk kimenni Esbjergbe, hogy relatíve ki-ki meccset játszottunk egy nagyon jó csapattal, amely megérdemelten van ott a final fourban” – utalt a dánok elleni negyeddöntőre Böde-Bíró.
Elárulta, az utolsó bajnokin megsiratta az aktív kézilabdával felhagyó Cirjenics-Kovacsics Anikót.

Kitért Allan Heinére is, az általa „csupaszív embernek” titulált 44 esztendős dán vezetőedző szerződéshosszabbítását hétfőn (ma) jelentette be a klub. A válogatott kapus kiemelte: örül ennek, mivel Heine „odavan ezért a csapatért, és a lehető legjobbat akarja nekünk biztosítani”, mindenben kikéri a véleményüket, nagyon jó az összhang a játékosok és a tréner között.

Elolvasom a cikket