Kajak-kenu: megszületett a megállapodás Kozák Danuta ügyében

Az elmúlt napokban a sportágban kialakult feszült helyzet a felek együttműködésének eredményeképpen nyugvópontra jutott. Csipes Ferenc és egyesülete, a Budapesti Honvéd Sportegyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez eljuttatott és Kozák Danutának címzett levelében, átérezve az ügyben lévő felelősségét, megkövette a bajnoknőt – fogalmaz a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kedd este kiadott közleménye.

„Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését” – áll az egyesület hivatalos levelében.

Hatszoros olimpiai bajnokunk erre az alábbit válaszolta: „Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága a fentiekben idézett nyilatkozatokat figyelembe véve, az edzői tevékenység folytatását felfüggesztő döntését megszüntette, Csipes Ferenc részére próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki.

A döntés alapján az ügyet lezártnak tekintjük, a továbbiakban nem kívánunk nyilatkozni. Egyúttal tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy a közelgő sorsdöntő válogatóra, a hazai rendezésű Európa-bajnokságra és az olimpiára való tekintettel, a zavartalan felkészülés végett, ne keressék ezügyben az érintetteket – áll a sportági szövetség közleményének végén.

Kozák Danuta vádjairól, a verbális molesztálásról korábban ITT írtunk.

Elolvasom a cikket