Macron és Scholz szerint erősíteni kell az EU szuverenitását

MH/MTI
2024. május 28. kedd. 7:19

Nem lehet már magától értetődőnek tekinteni Európa szerepét a világban, és azokat az alapokat sem, amelyekre az európai életforma felépült – áll Macron és Scholz hétfő este megjelent írásában.
„Európa halandó, és meg kell felelnünk ennek a kihívásnak” – fogalmaz a két politikus.
Franciaország és Németország ennek érdekében azt javasolja, hogy az EU a következő mandátumidőszakban újult lendülettel lásson hozzá versenyképessége javításához.

Nagyratörő iparpolitikával az unió képes olyan kulcsfontosságú jövőbeni technológiák kifejlesztésére és bevezetésére, mint a mesterséges intelligencia, a kvantum- és űrtechnológia, az 5G/6G távközlési hálózat, a biotechnológia és a nettó zéró károsanyag-kibocsátás elérését lehetővé tévő technológiák, és ehhez teljes mértékben ki kell használnia már meglévő, közös érdekű eszközeit olyan területeken, mint a közbeszerzés szerepének szabályozása és a versenyszabályozás – áll Macron és Scholz cikkében.

A francia elnök és a német kancellár szerint az EU legnagyobb versenyképességi erősségei közé tartozik az egységes piac, ezért ennek korszerűsítésével kell maximálisan kiaknázni a benne rejlő előnyöket, csökkentve a széttagoltságot és leépítve a még meglévő akadályokat.
A két politikus ambiciózus programot szorgalmazott a bürokrácia mérséklésére is, javasolva az adminisztratív eljárások egyszerűsísét és gyorsítását.

Az Európai Uniónak mindemellett tőkepiacai teljes potenciálját is ki kel használnia, mivel túl sok vállalat igyekszik az Atlanti-óceán túlpartján finanszírozást felhajtani növekedéséhez, és túl sok európai megtakarítás talál máshol befektetési célpontokat a legígéretesebb, újonnan induló uniós vállalkozások helyett – fogalmaz a két politikus.
A francia elnök és a német kancellár szerint a szükséges befektetések mozgósításához most már komolyan hozzá kell látni az olyan, ténylegesen integrált európai pénzügyi szektor kiépítéséhez, amelynek középpontjában a banki és a tőkepiaci unió áll.

Ennek érdekében újra kell indítani az európai értékpapírpiac kialakítását, javítani kell az uniós tőkepiaci felügyelet konvergenciáját és hatékonyságát, harmonizálni kell a vállalati fizetésképtelenségi szabályozás és az adójogszabályok megfelelő területeinek keretrendszerét, és olyan EU-költségvetést kell kialakítani, amely megfelel a jövő követelményeinek – áll Emmanuel Macron és Olaf Scholz cikkében.

Elolvasom a cikket