„Minden magyar jelöltre adott szavazat a magyar közösséget erősíti”

MH/ MTI
2024. május 28. kedd. 12:18
Frissítve: 2024. május 28. 12:20

Az erdélyi magyar politikus fő céljaikként azt fogalmazta meg, hogy az elkövetkező négy évben az önkormányzatoknak továbbra is az erdélyi magyar közösség fontos bázisainak kell maradni, az Európai Parlamentben (EP) pedig „hangunk kell, hogy legyen”.

Cseke Attila szerint a Kárpát-medencei magyar összefogásnak továbbra is erősnek kell lennie európai szinten. Példaként említette, hogy az anyaországi és felvidéki magyarokkal együtt háromnegyedes többséget hoztak létre az őshonos kisebbségek ügyében. Az más kérdés, hogy az Európai Bizottság ezt lesöpörte, és ezért per folyik Luxemburgban – tette hozzá.

Kiemelte: az EU-nak változnia kell, és „ott kell lennünk a döntéseknél”. Megjegyezte: azért is fontos a jelenlét az EP-ben, mert a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) biztosan ott lesz, akiktől hetente hallani a román parlamentben, hogy az erdélyi magyarok tűnjenek el szülőföldjükről.

Az idei romániai választásokat – a június 9-ei EP- és önkormányzati mellett a későbbiekben még országgyűlési és elnökválasztást is tartanak – meghatározónak nevezte a határon túli magyarság szempontjából. Azt mondta: ott kell lenni a román közigazgatás régóta tervezett átszervezéséről hozott döntésnél is, hogy az ne lehessen hátrányos a magyar közösség szempontjából.

Cseke Attila elmondta: mintegy 500 ezer szavazatra van szükségük ahhoz, hogy a jelenlegivel megegyező, két képviselőt tudjanak küldeni az EP-be.

Az erdélyi magyar politikus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt: Erdélyben jelenleg 200 körül van az RMDSZ-es polgármesterek száma, és Csángóföldön is adnak polgármestert.

Ezek a magyar vezetésű önkormányzatok azt az erőt jelentik, amely meg tudja tartani a közösséget – értékelt.

Elolvasom a cikket