Romokban a bolygó, csak a hüje fodball virul

Na végre! Hurrá! Újra itt az érettségi időszak, s nálunk egy újabb generáció bizonyíthatja politikai érettségét, rátermettségét. Utoljára az olimpiarendezés megfúrásával mutatta meg erejét a magyar ifjúság egyik része – mit tegyünk, nekünk nemcsak alkotó, hanem romboló fiataljaink is vannak –, és most újra itt az alkalom, hogy az arra hivatott ifjak tegyenek valamit annak érdekében, hogy ne tegyünk valamit. Ugyanis a napokban döntött az UEFA, azaz az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága, hogy a Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét Budapesten rendezik. Na, ez a látszólagos örömhír újra megosztja a magyarságot. Elvégre Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor. És a 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga tavalyi fináléja után.

Ugyanakkor tettre kész fiataljainkat is lépésre kényszeríti a döntés, hiszen van mit tenni. Elővehetik például a budapesti olimpiát Párizsba „átutaló”, Nolimpia jelszóval elhíresült megmozdulás lomtárba tett kellékeit, és most „Nofodball” jelszóval bizonyíthatja politikai érettségét. Kell a francnak ez a semmire sem jó, büdös fodball, s ráadásul ezúttal a tornából felmentett ifjak is jelezhetik rátermettségüket. Megmutathatják, hogy momentán van jövőjük nekik is. Akár itthon is. Az MSZP Hejesírási Tagozatával összefogva, a főpolgármester biciklis futárai segítségével, veretes magyar nyelven ráébreszthetik Budapest dolgozó népét, hogy a népség rosszabb fele által imádott játék nem is annyira játék, hiszen még a levegőt is összemocskolja. Pedig a futballiparág nem is régen elkötelezte magát az UEFA-nál, mégpedig A sport az éghajlatért elnevezésű keretrendszer mellett, amelynek célja a fenntartható és felelős fogyasztás előmozdítása, valamint 2030-ra a szén-dioxid-kibocsátás felére történő csökkentése a járvány előtti szinthez viszonyítva.

És mégis, számos klub köt ilyen-olyan megállapodást légitársaságokkal, így például a Borussia Dortmund az Eurowingsszel, a Lazio az Aeroitaliával, vagy a PSV az eindhoveni repülőtérrel és a Corendon Airlinesszal. „A futball elitje továbbra is támogatja és normalizálja a légi utazást, mintha a bolygó nem lenne így is romokban” – mondja Freddie Daley, a Cool Down Sport For Climate Action Network munkatársa, aki a Fossil Free Football mellett kampányol. És az is elenyésző változtatás, hogy néhány nagy európai klub hazai mérkőzéseire ezentúl vonattal és nem repülővel utazik.

És az sem sokat segít a helyzeten, hogy bár az UEFA a szurkolókat is vonatra ültetné, s nem győzi hangsúlyozni a nyári Eb kapcsán, hogy aki teheti, vasúton közlekedjen. S bár kedvezményes jegyekkel próbálja a repülőről átültetni az embereket, ám kérdés, hogy az ima mennyit segít. De majd jönnek most a mi fiaink, akik már koruknál fogva is zöldek. No nem, nem éretlenek – bár talán azok is még kicsit –, csak egyszerre falnák fel a világot, számon kérve annak minden szennyét, bűnét, bánatát. Csatlakoznak azokhoz, akik az UEFA-t kárhoztatják, mert az – a minél nagyobb bevétel érdekében – gondolkodás nélkül pakolja tele a versenynaptárt. Egyre nagyobb tornák, egyre több csapat, egyre több meccs – ezzel egyre több profit. A tornák halmozása, a meccsek összezsúfolása inkább a repülés irányába tolja a klubokat, hiszen ha háromnaponta meccset kell játszani, az edző joggal gondolja azt, hogy válasszuk inkább a kétórás repülőutat a hatórás buszozás helyett, ennyivel is több idő marad a játékosok regenerálódására.

A nyári Eb szervezését is sok kritika éri környezetvédelmi szempontból. Nézzük meg csak a magyar válogatottat és annak szurkolóit! Ha például Münchenbe raknák mindhárom találkozónkat, ott lehetnénk egy hat-hétórás vonatúttal, és nem is kellene továbbmennünk. Ehelyett Kölnbe és Stuttgartba tettek minket, 1200, illetve 900 kilométerre Budapesttől. És nem elég, hogy olyan messzire raktak minket, hogy repülni kell, még Németországon belül sem maradhatnak egyhelyben a magyarok. Így aztán változatlanul megállíthatatlan a környezetgyilkoság, s az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség szerint a repülésből származó szén-dioxid-kibocsátás gyorsabban nő, mint bármely más közlekedési mód esetében. Harminc év alatt, 2019-ig megduplázódott az iparág szén-dioxid-kibocsátása, és a tendencia várhatóan 2024-ben is folytatódik.

Hacsak a mieink, a fiataljaink meg nem állítják. Például úgy, hogy kikövetelik, ne nálunk, Pesten büdösítsenek, vigyék máshova a francos BL-döntőjüket. Meg egyáltalán. Kit érdekel még ez a jobboldali rugdalósdi? A gyerekek is, ne edzésre járjanak, még a laptájukkal, bocsánat, a labdájukkal berúgják az iskola ablakait, hanem szolfézsra. És gyűjtsenek bélyeget meg műanyag kupakot. Legyen már végre egyszer elég ebből az öncélú marháskodásból.

Na, de majd most. Most a gyerekek ezt is elintézik. A legújabb generáció. Igen, a frissek, a fiatalok. Ők még Orbán Viktorból is antifutballvezért faragnak, és meglátjuk mindannyian, akkor lesz igazán boldog és gazdag a magyar.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket