Várhelyi Olivér: A szíriai konfliktus komoly instabilitási kockázatokat rejt magában

MH/MTI
2024. május 28. kedd. 6:26

Várhelyi a nyolcadik brüsszeli Szíria és a régió jövőjének támogatásáról szóló nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében elmondta: az eseményen való magas szintű részvétel egyértelműen bizonyította, hogy számos érdekelt fél elkötelezett a szíriai válság kezelésére irányuló érdemi megoldások kidolgozása iránt.
„Szíria még mindig válsággal néz szembe, de már nem áll a média reflektorfényében, pedig a konfliktus okozta kár tagadhatatlan, különösen a regionális instabilitás fokozódásával összefüggésben. Az elhúzódó konfliktus kihívásait nem lehet figyelmen kívül hagyni” – emelte ki.

Szavai szerint az Európai Bizottság 2,120 milliárd eurós segélyt különített el, ebből 2024-ben és 2025-ben évi 560 millió eurót Jordánia, Libanon és Irak számára, 2024-ben pedig egymilliárd eurót Törökország számára. A segélyek az alapvető szolgáltatásokat fedezik, de forrást irányítanak át az oktatás, az egészségügy, a szociális védelem valamint vízellátás javítására.
Elmondta, hogy az EU strukturáltabb megközelítést kíván kidolgozni a menekültek Szíriába való önkéntes visszatérése terén, szorosan együttműködve az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával, „azzal a céllal, hogy a migránsok biztonságos, önkéntes és méltóságteljes módon gyakorolhassák a visszatéréshez való jogukat.”

Hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a nemzetközi közösség támogatását a szíriai humanitárius és helyreállítási programok terén, a visszatérők fokozott védelme mellett.
„A nemzetközi közösségnek feltétlenül meg kell erősítenie a szíriai válságra adott politikai és pénzügyi támogatását. Meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket az instabilitás és a kiszolgáltatottság kezelésére az egész régióban, a szíriai néppel való erős szolidaritás jegyében” – zárta beszédét Várhelyi Olivér.

Elolvasom a cikket