– Mi indokolta tőlünk nyugatra azt a gazdatiltakozás-hullámot, amelynek mindannyian tanúi voltunk a közelmúltban?
– A Közös Agrárpolitika szigorodó előírásai, gazdasági és adminisztratív terhei, a zöld előírásoknak való mielőbbi megfelelési követelmények, valamint az orosz–ukrán háború következményeként előálló piaci helyzet együttes hatásai állnak a háttérben. Nem véletlen, hogy a bizottság, a követelések egy részének helyt adva módosítani fogja a támogatások feltételrendszerét. Odáig jutottunk, hogy a klímaváltozás egyik fő okozójának a mezőgazdaságot kiáltották ki. Ott tartunk, hogy Hollandiában, Németországban, Dániában most már az állattenyésztők a fő „ellenségek”. Dániában például az állattenyésztőnek már azért fizetnek, hogy a sertéstelepeket zárják be. Nem kizárt, hogy ezek a nézetek idővel Kelet- és Közép-Európában is felütik a fejüket.
– Mi lehet a megoldás ezekre a problémákra?
– Én valamivel tágabb kontextusban kezelném a kérdést, figyelemmel arra is, hogy globális világban élünk, globális gazdasági szereplőkkel. Az elmúlt 8-10 évnek a környezeti hatások irányába történő útmutatását tekintve – az ENSZ éghajlati konferenciáitól kezdve, a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt, a Párizsi Megállapodást is elő lehet venni –, és azért azt lehet látni, hogy ha az emberiség nem lép, akkor a negatív folyamatok és hatások rohamosan felgyorsulnak. Most a fő cél, hogy 1,5 Celsius foknál többel ne növekedjen a hőmérséklet, miközben, ha idén áprilisban Európában kinéztünk az ablakon, azt láthattuk, hogy hó eshet, de lehet 30-33 Celsius fok is, de hatalmas esőzések és árvizek is előfordulhatnak. A bő csapadékot ugyanakkor megtapasztalhatták Szaúd-Arábiában is. Európa valamilyen szinten próbálja a saját gazdálkodását a fenntarthatóság irányába elvinni, de ott van az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Afrika és Ázsia is. Európa területét és az európai gazdaság mértékét nézve sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk Afrika és Ázsia felé, és nem a versenyképesség irányába hatnak azok a lépések, amelyekkel megpróbálunk kvázi egy önkorlátozást végrehajtani.
– Ezt miért mondja?
– Mert azt például senki sem tudja, hogy ha az EU-nak a Mercosur államokkal 2019-ben már létrejött elvi megállapodása életbe lép majd, annak milyen hatása lesz az európai mezőgazdaságra. Ha az orosz-ukrán háborúnak vége lesz, mi lesz az orosz gabonával? Mert ne feledjük, hogy az orosz agrárgazdaság az elmúlt tizenöt évben rohamosan fejlődött. Ma már Oroszország adja a világ búzakivitelének egynegyedét 50 millió tonna körüli mennyiséggel, amivel fontos ármeghatározó szereplővé vált. Tehát ha ebben az összefüggésben vizsgálom a kérdést, akkor elmondhatom, hogy az európai mezőgazdaság változása kapcsán bennem vannak kérdések az irányról és annak sebességéről. Ugyanis hiszek a fenntarthatóságban és az, amit az utóbbi időszakban csináltunk, vétek. Nem saját magunkkal szemben, hanem a gyermekeinkkel meg az unokáinkkal szemben. Hogyha az emberiség nem tudja megállítani azt a tendenciát, hogy csak az a jó, ha a gazdaság növekszik, miközben minden erőforrásunkat feléljük, akkor itt komoly problémák lesznek. És ez nem európai, hanem világprobléma.
– Vajon rendben van az európai gazdák támogatási rendszere?
– Sokan nem panaszkodtak, sokan meg panaszkodtak. Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban egészen más a támogatási rendszer vagy adott esetben mondjuk nincs is támogatás bizonyos ágazatokban. A szántóföldi növénytermesztők támogatása az elmúlt tíz évben nagy hangsúlyt kapott a Közös Agrárpolitika alapján az Európai Uniótól, pedig ez az ágazat nem küzdött pénzügyi és finanszírozási problémákkal. Ha más irányba és hatékonyabban oszlottak volna el ezek támogatások, akkor lehetséges, hogy abból teljes agrárágazat jobban profitált volna. Ennek ellenére azonban az biztos, hogy jelen időszakban erre az uniós támogatásra nagyon is szükség van.
– Miért is?
– A 2024-es évre vonatkozó hazai kilátások alapján azt kell mondjuk, örülhettünk annak, hogy áprilisban esett a Dél-Alföldön az eső, mert az őszi vetésű növények már rossz kondícióban voltak. A Dél-Alföldön, illetve Kelet-Magyarországon nagyon sokan ugaroltatnak, nem akarnak veszteséget. Ha valaki egy átlagos mezőgazdasági évben ugyanannyit termel, mint tavaly és tavalyelőtt, akkor a gazdálkodásának nulla körüli eredménye lesz és a nullának örülhet. Nettó veszteségek és óriási differenciák láthatók a különböző gazdálkodói szerkezetben, méretben és hatékonyságban. Közismert, hogy a mezőgazdaságnak kifejezetten jó a csődrátája, de azt prognosztizáljuk, hogy a portfóliónk folyamatosan elkezd romlani, ha még egy vagy két évig az ügyfelek nem bírják ki azt a pressziót, ami a terményár oldaláról jelenik meg. Én tehát inkább úgy fogalmaznék, hogy a támogatásokat nem a konvencionális termékek irányába kellene felhasználni, hanem olyan irányba, amely például a GMO-mentességet valamilyen szinten biztosítja, a takarmánygyártást, illetve az állattenyésztést is beleértve. Azért is mondom ezt, mert a mostani szántóföldi növénytermesztés fő produktumait – búza, kukorica, árpa, napraforgó és repce – Magyarországon „bárki, bárhol” elő tudja állítani. Természetesen vannak talajadottsági és éghajlati tényezők, de ezek a termények nagy általánosságban Magyarországon megtermelhetők. Van olyan ügyfelünk, aki a 80-as években tizenhat növényi kultúrával foglalkozott, most négy-öt van neki. Nincs egyedül: a magyar gazdálkodók azokat a növényi kultúrákat, amivel évtizedekig foglalkoztak, szépen, lassan elfelejtették.
– A jobb hozamok nagyobb eredményt hoznának vagy némileg ellensúlyozhatnák az alacsonyabb piaci árakat. Miért nem sikerült előre lépni a hozamok terén?
– Az elmúlt negyven év hazai agrárteljesítményét tekintve valamit azért elértünk, de a világ közben elment mellettünk. A 80-as években – igaz, hogy akkor még egy más koordinátarendszerben történtek az élet nagy dolgai és a gazdaságnak a szerepvállalása – a magyar mezőgazdaságot Európában jegyezték. Az elmúlt negyven évben számos területen nem történt érdemi előrelépés. Vegyük például az öntözést. Én úgy gondolom, hogy a magyar agrárgazdaság jövője szempontjából ez az egyik legfontosabb terület. Van elegendő felszíni vizünk, de Magyarországról több víz megy ki, mint amennyi bejön. Az Agrárközgazdasági Intézet statisztikája szerint 200 ezer hektár körüli az öntözésre berendezett terület, aminek legfeljebb a felén öntözünk, miközben 4,5 millió hektár a szántó területünk. Nagyon jó, hogy megjelentek az öntözésfejlesztési pályázatok, néhánynak a finanszírozásában benne vagyunk, de önmagában ez a néhány tízezer hektár nem lesz elegendő. Magasabb minőséget kell megcélozni, vagy pedig más növényi kultúrákkal is kell foglalkozni. Lehet, hogy tíz év múlva arról beszélünk: Magyarországon milyen a kiwinek a termelése, mert ez is benne lehet a jövőben. Ha ezzel a szemlélettel rohan előre az emberiség, simán előfordulhat. Egyébként Zala megyében már van kivi.
– Hogyan állnak a források a magyar mezőgazdaságban? Mire lehet számítani?
– Az OTP agrárüzletágának a részesedése az agrárhitelezési piacon 25 százalék. Nőtt a piaci részesedésünk tavaly nagyon minimálisan, de annak köszönhetően, hogy jobban nőttünk, mint az 1 százalékkal, 20 milliárd forinttal bővülő agrárhitelezési piac. Az elmúlt két évben a gazdaság egészéhez hasonlóan az agrárium szereplőinek is rengeteg kockázattal kellett számolniuk, ami hatással volt a gazdálkodásukra és pénzügyi döntéseikre. Az OTP Bank tapasztalatai alapján az elmúlt két évben jelentősen nőttek a mezőgazdasági termelés költségei, és éppen ezért ennek finanszírozására volt nagyobb igény az ágazatban, míg a fejlesztések tekintetében visszafogottabb volt a hitelkereslet. Az Európai Unió új Közös Agrárpolitikája (új KAP) keretében több olyan pályázat érkezik, amelyekben a generációs megújulás és az üzemfejlesztés áll a középpontban. A korábban népszerűnek számító felhívások alapján pedig biztos vagyok abban, hogy az érdeklődésben nem lesz hiány, mi pedig továbbra is partnerei vagyunk a pályázóknak. Az új KAP Stratégiai Tervben 1500 milliárd forint áll majd rendelkezésre beruházások támogatására. Ez azt jelenti, hogy nagyjából összesen 2500-3000 milliárd forint költség körüli projekt megvalósítását lehet majd finanszírozni az elkövetkező időszakban. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy finanszírozói oldalról is hosszú távon kell elköteleződni egy beruházás mellett. Ezen kívül számunkra az innováció is komoly jelentőséggel bír. A termelők alkalmazkodási kényszerben vannak, a fókusz a hatékonyság növelése, amihez szükség van a digitális átállásra, a precíziós gazdálkodásra. Összességében arra számítok, hogy az új pályázatok érdemben fogják gyorsítani ezeket a folyamatokat.
– Kifejtené ezt bővebben?
– Nagy öröm számunkra az, hogy ebben a kamatkörnyezetben, ami Magyarországon van, egy olyan kedvező megoldással tudunk kijönni – köszönhetően a KAP Stratégia Tervben megfogalmazott paramétereknek –, ami az elszámolható költség 10 százalékos mértékében kamatkedvezményt biztosít. Tehát például, ha egy egymilliárdos elszámolható költségű beruházást nézünk – ami egyébként kétmilliárdos értéket jelent –, akkor az elszámolható költség 10 százaléka, azaz 100 millió forint kamatra fordítható. Beszéltünk már arról a különben sokszor megfogalmazódó kérdésről, hogy mennyire hatékony a magyar agrárium. Nos, ha mi hatékonyságban rosszabbak vagyunk, ráadásul a környező országokhoz képest a kamatok is magasabbak, akkor eleve hátrányból indulunk. Ezért nagyon jó az említett kamattámogatás, mert ezzel a Növekedési Hitelprogram (NHP) közeli kamattal lehet majd beruházásokat megvalósítani. Ez tehát jó dolog, stimulálja majd a bankrendszert és az ügyfelek beruházási igényét egyaránt azután, hogy tavaly 16-17 százalékkal csökkent az agrárberuházások nagysága. Mindenki kivár, most várják azt, hogy legyen támogatás. Majd, ha megjelennek a pályázatok, ez meg fog változni, év vége felé meglesznek a döntések is, a beruházásokhoz kapcsolódó hitelek folyósítása pedig érdemben 2025-ben fog megkezdődni.
