Az EU meg akarja erősíteni a biztonság szavatolásában betöltött szerepét

MH/MTI
2024. május 29. szerda. 13:33

Az Európai Parlament épületében tartott ülés nyitóbeszédében Josep Borrell kijelentette: az, hogy a második alkalommal rendezett fórum résztvevőinek számra meghaladja az ötszázat, jól mutatja a világban jelentkező biztonsági fenyegetések nagyságát és azt, hogy azok mindenkire jelentős hatással vannak.

A fórum témái közül kiemelte a kiberbiztonság kérdését, a terrorizmus elleni fellépés és az úgynevezett hibrid fenyegetések elleni küzdelmet, valamint az ukrajnai háború és a gázai konfliktus globális destabilizáló hatásait.

Hangsúlyozta: egyetlen ország sem képes egyedül szembenézni, egyetlen állam sem képes egyedül megbirkózni ezekkel a fenyegetésekkel. A világ konfliktusainak gócpontjaiban a szükséges válaszlépések láncolata, ahogy az Európai Unió és partnereinek biztonsági és védelmi menetrendjei egyre inkább összekapcsolódnak, ahogy az egyik probléma a másikhoz kapcsolódik – mondta.

Az Európai Unió a korábbinál még hatékonyabb partnerré kíván válni a megoldások keresésében és a konfliktusok megoldásában, „jobb partner akar lenni a globális biztonság növelése érdekében”.

A fórum lehetőséget kínál a fenyegetések közös értékelésére és a közös kezelés útjainak megtalálására – hangoztatta az uniós diplomácia vezetője.

Az uniós kezdeményezésre tavaly létrehozott Schuman Biztonsági és Védelmi Fórumot az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének védnökségével rendezik meg. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségi kapcsolatokat, melyek meghatározzák az unió biztonsági és védelmi törekvéseit. A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre. Megkönnyíti az EU és tagállamai, valamint partnerei közötti, a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást, továbbá megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai áramlatokat és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket.

A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai képviselőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.

Elolvasom a cikket