Lázár János: ha az emberek most kiállnak a kormány mellett, akkor a béke mellett állnak ki

MH/MTI
2024. május 29. szerda. 7:11

Lázár János az aszódi Fidesz térségi választási fórumán, a párt polgármesterjelöltje, Győrfiné Hajdú Szilvia kérdéseire válaszolva elmondta: a háború egyik következménye, amely a településeket érinti, hogy „a kasszában kevesebb pénz van, kisebb a pénzügyi mozgástér”. Katonákra és fegyverekre kell ezermilliárdokat költeni. Hozzátette, amikor a világban háború van és ez hallható mindenhonnan, akkor a normálisan gondolkodó magyar ember úgy érzi, óvatosnak kell lennie és visszafogja a költekezést, ezért pedig kevesebb az adóbevétel. „Az ukránoknak úgy segíteni, hogy az bennünket veszélyeztessen, az a legnagyobb felelőtlenség” – fűzte hozzá Lázár János.

A miniszter az aszódi Podmaniczky-kastéllyal kapcsolatos kérdésre, hogy tud-e segíteni a kormány a történelmi épület megújításában, azt mondta: az ilyen gigantikus épületek nemcsak Aszód problémái, hanem az ország problémái is. Hozzátette: a kastély olyan méretű, hogy azt magánosítani nem lehet, mert nem akar senki rákölteni 5-10 milliárd forintot.

Hozzátette: most a minisztériumnál van 100 ilyen épület, amelynek jelen pillanatban nincs más gazdája, csak a magyar állam és annyi pénz, hogy ezeket a kastélyokat fel tudják újítani, nincs az államkasszában. Funkciót kell találni az épületnek összefogással, beszélni kell az egyházzal, beszélni kell a megyével és utána érdemes elindulni forrásokat keresni.

Lázár János beszélt arról, hogy olyan polgármestert kell választani, aki nem zárkózik be, hanem csinál is valamit. Hozzátette, hogy az aszódiakat arra kell motiválni, hogy azt nézzék a választáson, hogy ki az, aki ki tudja rántani a várost ebből a hibernált állapotból, amiben most van.

Elolvasom a cikket