A címben feltett kérdést nemrégiben egy olyan összejövetelen hallottam, amelyre a közönség arra várta a választ, hogy vajon tényleg fenyeget-e bennünket a harmadik világháború? Az egyik felszólaló azt is felvetette, hogy az ő köreiben többen kijelentették már, hogy nem értik a politikát. Ez utóbbi kijelentésre rögtön magyarázattal szolgált egy másik jelenlévő, aki szerint a politika nagyon is érthető. Arról szól, hogy raboljunk minél többet a közösből, gyilkoljunk meg minél több embert, hiszen már jó régen ismételgetjük, hogy sokan vagyunk itt, ezen a földgolyón. Ezt a problémát orvosolandó indítsunk háborút, foglaljunk el olyan területeket, amelyekhez amúgy semmi közünk nincs, csak éppen könnyű megtámadni ezeket, mivel az ott lakók nem tudnak védekezni, hiszen nincs pénzük. Továbbá idézzünk elő olyan helyzeteket, mint a mostani migránsinvázió, abban bízva, hogy ezek az emberek majd nekünk fognak dolgozni, és máris a káosz közepén találjuk magunkat, ami mindig is segített a háborús helyzet megteremtésében. Az sem baj, ha rendszeresen riogatjuk, megfélemlítjük az embereket, legyen az a klímával kapcsolatos fenyegetődzés, a járványokkal való véget nem érő riogatás, az emberiség túlszaporodásának a réme, az ebből fakadó élelmiszerhiány pusztító következménye, valamint az atomfegyverek bevetésének rémképe, és így tovább. Nos, ez a politika, fejezte be elmélkedését az illető. Kis szünet támadt, majd megszólalt valaki, s azt mondta, hogy ez már a harmadik világháború, és bárki bármit mond, már itt is van velünk.
Tényleg ez lenne a politika? Tényleg el kell fogadnunk, hogy a politika egyfajta erőszak-művészet? Olyan terep, amelyen az erősebb mindig legyőzi a gyengébbet? Valószínű így van ez. Diákéveink óta tudjuk, hogy a szó az ókori görög polisz névből ered, magyarul közéletnek mondjuk. S tetszik, nem tetszik, részesei vagyunk, hiszen társadalomban élünk, nem pedig egy világvégi kőbarlangban. Az okos könyvek, lexikonok azt mondják, hogy a három legfontosabb politikai ideológia a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus. No már most, elég sok ember él a földön még, aki ebben a három emlegetett ideológiát valló közösségben élt már. Nem tudom, mit mondanának, ha megkérdeznénk őket, melyik volt a legelviselhetőbb számukra? Nem ismerek ilyen kutatást. Ismerünk viszont sok-sok olyan eseményt, köztük tragédiát is, melyek e három ideológia úgymond „uralkodása” alatt érték az embereket, bizonyítva, hogy egyiket sem lehet győztesnek s örökéletűnek kikiáltani. S mert ez így van, megállapíthatjuk, hogy talán sosem lesz az emberiség történetében olyan időszak, amikor vita nélkül egyetértünk abban, melyik társadalmi berendezkedés a legjobb. Kinek a pap, kinek a papné, mondja a közmondás. Ebből következően tökéletes egyetértésre sem számíthatunk.
Arra viszont talán igen, hogy eljön egyszer az ideje annak, hogy a fentebb emlegetett, s az emberek többségében félelmet keltő jelenségeket megváltoztathatjuk. Mert mit is mondtak az emlegetett összejövetelen az emberek a politikáról? Azt, hogy megengedi, raboljunk minél többet a közösből. Nos, miért is ne lehetne ezt megakadályozni? Avagy miért nem lehet szabályozni a túlnépesedést? Miért nem lehet megakadályozni a mocskos szándékú gyarmatosítást? Miért nem lehet megakadályozni a rablóháborúkat? Miért nem lehet a migránsinváziót megállítani? Miért nem lehet óvni a Földet? Miért kell atomháborúval fenyegetni? Természeti katasztrófákkal fenyegetődzni? Embert és természetet kizsákmányolni? Mesterséges járványokat kreálni? Megannyi kérdés, amelyre többnyire szándékosan hazug választ kapunk. Ugyanis jóakarattal, szeretettel, igazságossággal, s főképp hittel, értelemmel, bátorsággal és erővel meg lehet változtatni, ami az emberekre tartozik. Márpedig a fenti gondok megoldása az emberekre tartozik, bár lelki segítségért sosem nem árt a fennvalóhoz fordulni.
Sokszor idézzük a felejthetetlen Tamási Áront, aki szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Az otthont viszont csak magunk teremthetjük meg magunknak itt a Földön. Szorgalommal, hittel, akarással, lustaságot nem ismerve. Mi, emberek. Az ugyanis nem az Isten dolga. Ő csak a lehetőséget adta meg nekünk. A hitet, hogy mindez nem lehetetlen. A cselekvés már ránk tartozik. Sokan gondoljuk úgy, hogy sátáni korszakban élünk. Aligha tévedünk. Mégis, ha nem sikerül otthont teremtenünk, csakis magunkat hibáztathatjuk.
A szerző újságíró
