Orosz tábornok: Több mérgező anyag bevetésére készül az ukrán haderő

MH/MTI
2024. május 29. szerda. 6:17

„A mérgező anyagok nagyarányú felhasználásának tervéről tanúskodik, hogy Ukrajna nyilvánvalóan túlzott mennyiségben igényelte ellenszerek, gázálarcok és egyéb személyi védőfelszerelés szállítását” – mondta Kirillov.

Kirillov elmondta, hogy a klóracetofenont zavargások ellen szokták bevetni, a klórpikrin a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény 3. tilalmi jegyzékében szerepel.
Állítása szerint megerősítést nyertek olyan esetek is, amikor az ukrán fegyveres erők más vegyi anyagokat tartalmazó lőszereket és gránátokat vetettek be.

Az orosz védelmi minisztérium szerint egyébként az orosz erők hatból öt frontszakaszon előrenyomultak, és 14 ukrán ellenrohamot vertek vissza az elmúlt nap folyamán. A keddi hadijelentés értelmében az ukrán hadseregnek több mint 1750 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.

A tárca a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egy MiG-29-es repülőgépet, négy gyalogsági harcjárművet, köztük egy Bradleyt, hat páncélozott harcjárművet, három-három ukrán Bohdana és lengyel Krab, továbbá egy francia CAESAR önjáró, valamint hat amerikai M777-es egy brit FH–70-es vontatott tarackot, egy ATACMS operatív-taktikai rakétát, hét francia HAMMER irányított légi bombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 36 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A „Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága távollétében kedden 27 évi fegyházra ítélte Szerhij Szobkót, az ukrán fegyveres erők önálló hegyi gyalogsági dandárja 128. alakulatának 39 éves parancsnokát, amiért 2017 és 2018 között elrendelte a Horlivka és Dokucsajevszk civil lakosságának tüzérségi eszközökkel való lövetését. A csapások következtében egy 37 éves nő megsebesült, egy 62 éves férfi pedig életét vesztette. A büntetést közveszélyes módon, szervezett csoport által, politikai, ideológiai gyűlöletből elkövetett emberölés címén rótták ki Szobkóka.

Az orosz katonai főügyészség kedden közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy a „különleges hadművelet” kezdete óta az orosz bíróságok 171 ukrán katonát ítéltek el, és több mint ezer büntetőügyet indítottak ellenük. Az érintetteket, akiket egyebek között tiltott eszközök és módszerek fegyveres konfliktusban való alkalmazása, gyilkosság, szándékos rongálás és más bűncselekmények miatt vontak felelősségre, 12 évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Elolvasom a cikket