A félszigeten sok régészeti kutatást folytattak, ezek leletei arról tanúskodnak, hogy már öt-hatezer évvel ezelőtt is letelepedtek itt az emberek. A bronzkor, a vaskor népei, a kelták, avarok és a rómaiak különösen nagy számban éltek itt. Ezen nincs mit csodálkozni, a Balaton vize szinte teljesen meg tudta őket védeni a külső támadásoktól. A víz adta biztonság is fokozható: a félsziget közepén, egy jókora hegyen volt a sokszor erődítményként is használható falu.
Aki meghallja a település nevét, annak azonnal a hegytetőn magasodó kéttornyú apátsági templom képe villan agyába. A magyar történelem egyik legnagyobb jelentőségű színtere ez a hely. Az első magyar szavakat is tartalmazó írásos emlékünk a tihanyi apátság alapítólevele 1055-ből. I. András (1046-1060) királyunk itt építtette meg a királyi család temetkezőhelyét és a monostort, ahová bencés szerzeteseket telepített. Azóta a bencések a település életének meghatározói. Ha gyorsan végigszaladunk Tihany történetén, leírjuk, hogy a török hódoltság idején várrá alakították a monostort. Ezt a végvárat a törökök soha nem tudták elfoglalni. Végül, mint annyi más magyar várat, Rákóczi Ferenc szabadságharca után robbantották fel. A falu viszont elpusztult. Aztán a 18. században a monostor barokk stílusban újjáépült, és ez az épület azóta is ott áll. A történelem viharait a templom és a bencések tehát túlélték, és a rendszerváltás óta ismét a szerzetesek az apátság tulajdonosai. Tihany Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. A település népe a bencésektől az évszázadok alatt megtanulta a földművelés és az állattartás fogásait, de legjellemzőbb tevékenységi formája a halászat volt. A tanító barátok irányításával nagy területen termeltek gyógynövényeket, ma is virágzik a híres tihanyi levendulaüzem.
Látkép királyszoborral
Fotó: A szerző felvétele
A Tihanyi Apátság néhány év óta önálló perjelség, azaz kolostorának külön vezetője: rangban első elöljáró perjele van. A bencéseknél a perjelnél magasabb rangú az apát. Tihany a Pannonhalmi Főapátsághoz tartozik. Nyugalmazott vezetője Korzenszky Richárd, a közismert és népszerű bencés tanár írta: „ A gazdag díszítésű barokk templom annak a korszaknak a tanúja, amely a pusztulás után az újjáéledésről beszél. Miért építenek templomokat? Mert amióta ember él a földön, mindig a végtelenre vágyik. (…) A templom messziről figyelmeztető látvány, hogy a földről tekintsünk fel az égbe.”
A bencések a magyar államalapítással egy időben, még Géza fejedelem engedélyével telepedtek le 996-ban Pannonhalmán. Szent István aztán nagy erőkkel építette fel szerte az országban a bencés monostorokat. Példáját utódai is követték, közvetlenül a tatárjárás előtt pedig már a gazdagabb főurak is alapítottak bencés kolostorokat. Óriási az ilyen helyek száma, becslések szerint kilencven bencés monostor állt akkortájt Magyarországon. A tatárjárás ebből negyvenet elpusztított. A bencések hittérítéssel foglalkoztak, életüket az imádság és a munka fegyelmezett keretei között élték. A kezdeti fizikai munkát később felváltotta a szellemi, bencés eredetű középkori legendáink és okleveleink nagy része. A török hódítók az országgal együtt nagyrészt a bencés rendet is elpusztították. A 17. században aztán a törökök kiszorításával egy időben megindult a rend újjászervezése, ami aztán a 18. század közepén nagy újjáépítések hullámába csatlakozott.
De térjünk vissza az alapítás időszakára. I. András királyunkat 1060-ban, akaratát tiszteletben tartva, itt temették el. A monostort Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére építették. A kevéssé ismert Szent Ányos, Orleans püspöke imáival megmentette városát a hunok támadásától. A hős püspök tiszteletét a francia királyok ápolták. Nem tudni, hogy ez az I. Andráshoz köthető hagyomány miként került Magyarországra. A középkori kolostor mára eltűnt, néhány kőfaragvány maradt belőle.
