A kreatívipar éllovasaival egyeztetett Nagy Márton

MH/MTI
2024. május 30. csütörtök. 18:18

A Magyar Divat & Design Ügynökséggel együttműködésben szervezett találkozó célja a szakmai párbeszéd elindítása és a kreatívipar mint a gazdasági növekedést maghatározó ágazat fejlesztésével kapcsolatos stratégiai irányok megvitatása volt.

Az NGM a gazdasági szereplők bevonásával 2024-ben az újraiparosítás komplex fogalmára és a változó gazdasági környezet kihívásaira épülő versenyképességi stratégia kiemelt ágazatai között foglalkozik a kreatíviparral. A szektor jelentőségét jól mutatja, hogy növekedési üteme Magyarországon a második legnagyobb az iparágak között, ráadásul több mint 100 000 főt foglalkoztatnak az ide tartozó területeken – írták a közleményben.

A Kreatívipari Fórumon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Jakab Zsófia, a tárca kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója fogadta a résztvevőket.

A fórumra a közlemény szerint a versenyképességi stratégiában kiemelt öt kreatívipari alágazat magyar tulajdonban lévő, kimagaslóan teljesítő vállalkozásai kaptak meghívást. A vállalkozások vezetői a divat- és textilipar, a bútorgyártás és lakberendezés, a szépség és kozmetikai ipar, a játékipar, valamint a filmipar területéről érkeztek. Az iparági találkozó lehetőséget biztosított a szakmai párbeszéd elindítására, a kapcsolódó ágazatok szereplői kifejthették véleményüket és megfogalmazhatták javaslataikat a szakterület legfontosabb kérdéseiben. A jelenlévők közösen áttekintették a versenyképességi stratégia kapcsolódó részeit, majd megvitatták a kreatívipar előtt álló legfontosabb kihívásokat, kérdéseket és a lehetséges megoldási javaslatokat.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a fórumon hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarország gazdasági fejlettsége 2030-ra elérje az uniós átlag 90 százalékát, ebben az olyan dinamikusan bővülő és fejlődő ágazatok, mint a kreatívipar, kulcsszerepet játszanak. Hozzátette, a kreatívipar a jövő ágazata, a gazdasági növekedés egyik motorja lehet. Az ide tartozó területek bruttó hozzáadott értéke 2010 és 2022 között megduplázódott, hozzávetőlegesen a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 2-3 százalékát teszi ki, amellyel a második legnagyobb az iparágak között. A kreatíviparban magas számban találhatóak hazai tulajdonú vállalkozások, és az exportarány is jelentős, egyes alágazatokban 80 százalék fölötti. Az iparágban megvan a jelentős növekedési potenciál, amelyet beágyazottsága tovább erősít. A kreatív ágazatok számos egyéb ágazattal vannak gazdasági összeköttetésben, így a teljes gazdaság innovációjához hozzájárulhatnak.

Hozzátették, hogy a kreatívipar fókuszterületein a versenyképesség növelését az ágazat szereplőinek aktív együttműködésével kell megvalósítani. Az NGM ennek érdekében elkötelezett a rendszeres szakmai párbeszéd fenntartása mellett, melyet a kreatíviparért felelős miniszteri biztos együttműködésével ösztönöz a jövőben. A fórumon a kreatívipar területén kimagaslóan teljesítő, jelentős export potenciállal rendelkező, magyar tulajdonban lévő vállalkozások vettek részt, az Árkossy Bútor Kft., a Caola Zrt., a Helia-D Kft., a Kallos Cosmetics Kft., a Nanushka International Zrt., a Naturtex Kft., a Neocore Games cégcsoport, a Pi-er Technical Kft., a Prop Club Kft., a Roland Divatház Zrt., a Rotte Group Kft. és a Szinga Sport Kft. – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket