Egyszerre szenvedünk vitaminhiányban és -túladagolásban

Kevesen tudják, hogy a vitaminok túlzásba vitt fogyasztása is okozhat hiánytüneteket, súlyos esetben pedig akár egészségkárosodás is kialakulhat. A kiegyensúlyozott vitaminbevitel alapvető feltétele a megfelelő anyagcsere-működésnek, az energiatermelésnek, valamint az idegrendszer és az immunrendszer egészséges működésének is. A vitaminhiány ugyanakkor gyakoribb, mint gondolnánk. A felnőtt magyar lakosság körében a D-vitamin-hiány és a folsavhiány a legjellemzőbb, de a B12-vitamin esetében is jóval kevesebbet viszünk be az ajánlott mennyiségnél.

„Rendkívül gyakran találkozunk vitaminhiánnyal a hozzánk forduló páciensek esetében. Harmaduk C-vitamin-hiányban szenved, de a rézhiány és a vashiány is nagyon gyakori. Még a táplálkozásukra nagyon odafigyelő élsportolók 60 százalékánál is találunk valamilyen vitaminhiányt” – ismertette Szász Máté biológus, a magyar olimpiai csapat nyomelem- és vitaminellátottságát évek óta vizsgáló SYNLAB Sport és Prevenciós Diagnosztika szakmai igazgatója. A biológus elmondása szerint az élsportolókban és a civilekben az a közös, hogy nagy többségük szervezetében egyszerre van jelen a vitaminhiány és a vitamintúladagolás.

A multivitamin káros lehet az egészségre – írja a szaklap.

Sokan azt gondolják, hogy ha mindennap bevesznek egy szem multivitamint, azzal ki is elégítik a szervezetük vitaminigényét, ez azonban tévedés. A közvélekedéssel ellentétben nemhogy nem használunk, hanem még ártunk is a szervezetünknek azzal, ha napi szinten fogyasztunk multivitamint anélkül, hogy ellenőriztük volna a szervezetünk vitaminszintjét.

Nem javaslom a vitaminszint-ellenőrzés nélküli multivitamin-szedést. Sok probléma forrása lehet, mivel az egyes vitaminok túladagolása hiánytüneteket eredményezhet. Vagyis az alacsony és a nagy mennyiségben bevitt vitaminok is gondokat okozhatnak. A szervezet vitaminfelhasználása egyénenként igen eltérő, ezért szinte lehetetlen komplex vitaminvizsgálat nélkül megmondani, hogy kinek mennyi az igénye az egyes vitaminokból” – emelte ki a biológus.

Mit okozhat a vitamintúladagolás?

A vitamintúladagolás tünetei igen változatosak lehetnek, attól függően, hogy melyik vitaminról és mekkora mennyiségről van szó. Például a megfelelő látásért felelős A-vitamin túladagolásának tünetei a hányingertől kezdve a fejfájáson és vérszegénységen át a látászavarig sokféle formát ölthetnek. Súlyos esetben akár májbetegség vagy idegrendszeri problémák is felmerülhetnek. A B-vitamint a gyakorlatban nehéz túladagolni, mivel a felesleg nagy része a vizelettel távozik a szervezetből, bizonyos esetekben azonban mégis előfordul a túladagolás. B1-vitamin esetében fejfájás és izomgyengeség jelentkezhet, B2-vitaminnál pedig sárgaságot és bőrkiütést tapasztalhat az, aki túlzásba vitte az adagolást.

Hajhullás és repedezett körmök: a legárulkodóbb jelek

Van néhány jellegzetes tünet, amelyek vitaminhiányra, illetve vitamintúladagolásra utalnak. Ha ezeket tapasztalja, érdemes felkeresnie egy diagnosztikai szakrendelőt, ahol kiderítik, hogy mi a probléma forrása.

Azok a pácienseink, akik reggeli ébredés után fáradtságot tapasztalnak, valamint hajhullásról és repedezett körmökről számolnak be, a legtöbb esetben vitaminhiánnyal vagy -túladagolással küzdenek. Jellemző tünet továbbá a romló vagy nem javuló fizikai teljesítmény, a gyakori sportsérülések, a koncentrációképesség romlása, valamit a bőrpanaszok” – sorolta a szakember.

Egyszerű vérvétellel ellenőrizhető a vitaminszint

Ahhoz, hogy elkerüld a vitamintúladagolás és a -hiány okozta kellemetlen tüneteket, érdemes ellenőriztetni a szervezeted vitaminszintjét. Az egyszerű vérvétellel történő vizsgálat a vízben és zsírban oldódó vitaminok szintjét is megmutatja a szervezetben, ez alapján pedig tökéletesen személyre szabható a vitaminbevitel.

Elolvasom a cikket