Erdei Zsolt ökölvívó ötven éves

MH/ MTI
2024. május 30. csütörtök. 7:25
Frissítve: 2024. május 30. 7:29

A Madár becenéven ismert sportoló 1974. május 31-én született Budapesten. 1986-ban kezdett bokszolni a KSI-ben, majd az UTE, a Tájfun Boxklub, végül a Vasas SC versenyzője lett. Felnőtt pályafutását 1995-ben kezdte a 75 kg-os mezőnyben, amatőrként 20 vereség mellett 212 győzelmet könyvelhetett el, 75 és 81 kg-ban hatszoros bajnok (1993-1996, 1998-1999). Nevelőedzői Szakos József és Fehér Mihály voltak, később Klein Csaba, majd Fritz Sdunek edzőkkel dolgozott együtt.

1992 és 2000 között volt válogatott. 1992-ben junior Európa-bajnok lett. 1997-ben aranyérmet szerzett a budapesti világbajnokságon, legjobbnak tartott mérkőzésén a kubai Ariel Hernándezt verte meg 8:2-re a döntőben. Ezt még két Európa-bajnoki címmel toldotta meg, 1998-ban Minszkben, 2000-ben Tamperében állt a dobogó legfelső fokára. 1996-ban Eb-ezüstérmes volt, 2000-ben a sydneyi olimpián bronzérmet szerzett. Amatőrként minden jelentős eredményét a középsúlyban jegyezte.

Profi pályafutását 2000 őszén a hamburgi Universum Box-Promotion versenyzőjeként kezdte. December 5-i első profi mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be, a félnehézsúlyú találkozón kiütéssel nyert a belga Filip Houthooft ellen. Profi pályafutása elején a német Scooter együttes Don’t let it be me, majd a Republic együttes Szállj el kismadár című dalára vonult be a ringbe. 2002-ben megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális bajnoki címét. A hazai pályán, az új debreceni Főnix csarnokban rendezett gálán az ötödik menetben kiütéssel győzött a dél-afrikai Jim Murray ellen. 2004-ben megszerezte a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét, miután Karlsruhéban egyhangú pontozással legyőzte a címvédő mexikói Julio César Gonzálezt. Erdei Kovács István (WBO) és Kótai Mihály (WBF) után a profi ökölvívás harmadik magyar férfi világbajnoka lett, de neki sikerült elsőként a trónon lévő bajnok legyőzésével hozzájutni egy szervezet övéhez.

2009-ig volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, majd 2009-ben magasabb súlycsoportba lépett. Az Universum-istálló színeiben vívott utolsó mérkőzésén, 2009. november 21-én a címvédő olasz Giacobbe Fragomeni többségi pontozásos legyőzésével megszerezte a másik ökölvívó világszervezet, a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki övét is. Első magyar profi ökölvívóként lett a WBC világbajnoka. A pályafutása csúcsára ért, hibátlan mérlegű (31 mérkőzésből 31 győzelem, 17 kiütéssel) Erdei így örült a sikernek: „A WBC övét Muhammad Ali és Joe Louis fotója díszíti. Ali volt a példaképem, és fantasztikus érzés egy ilyen öv birtokosának lenni.”

2010-ben három mérkőzésre szóló szerződést írt alá az egyik legismertebb amerikai promóterrel, Lou DiBellával, megpróbált az amerikai bokszpiacra betörni. 2011 júniusában az Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán technikai KO-val legyőzte a félnehézsúlyú amerikai Byron Mitchellt. Sikeres menetelését megfékezték sorozatos sérülései, 2011 őszétől többször felmerült a visszavonulása. 2013 márciusában, közel két év kihagyás után, de jó formában tért vissza a ringbe, de elveszítette veretlenségét, mivel a Monte Carló-i négyes tornán erősen vitatható bírói ítélettel, megosztott pontozással ellenfelét, az orosz Gyenyisz Gracsovot hozták ki győztesnek. 2014-ben a kecskeméti bokszgálán egyhangú pontozással legyőzte a grúz Salva Dzsomordasvilit, ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét, a hazai közönség előtt aratott győzelmével lezárta pályafutását, bejelentette visszavonulását.

2010-ben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségi tagja lett, valamint a BVSC szakosztály vezetője, 2017-2019-ig a MÖSZ elnöke, 2019-től 2020-ig szakmai társelnöke volt. Régi álma vált valóra 2014-ben, amikor megnyitott Újpesten a Madárfészek Ökölvívó Akadémia, melynek 2017-ig elnöke, 2020-tól az UTE ökölvívó-szakosztályának szakmai irányítója is. 2024-ben Tatabányai Sport Club ökölvívói szakosztályának vezetőedzője lett. Hobbijából adódóan a magyar horgászat egyik nagykövete.

Sikeres pályafutása elismeréseként 1992-ben Fair Play díjat, 1994-ben a Magyar Televízió Egyéni alkotói nívódíjat kapott. 2000-ben a tamperei Eb-n Európa legjobb ökölvívójának választották. 2000-ben Az év legjobbja kitüntetésben, 2004-ben WBO-elismerésben részesült. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozatát, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát, 2009-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát. 2006-ban kézlenyomata bekerült a Magyar Sportcsillagok Falára. 2010-ben Prima-díjat, 2011-ben Papp László Budapest-Sportdíjat, 2014-ben Csík Ferenc-díjat és Nemzeti Sportkarrier díjat kapott.

Elolvasom a cikket