Erdélyi turnéra indul a Tizenöt Zsoltár

Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, a Kaláka együttes két alapító tagja és a világszerte főleg népdalénekesként ismertSebestyén Márta 1997-ben Tizenöt Zsoltár címen közös lemezt adtak ki, melyen a Bibliából választott, Sumonyi Zoltán által versbe szedett zsoltárparafrázisok szerepeltek. A lemezből tévéfilm is készült, koncerteken is sokszor előadták templomokban, hangversenytermekben, legutóbb tavaly Brüsszelben. A dalokat, melyekben több nép zenéjére utaló motívumok is felfedezhetők, Gryllus Dániel írta. Az énekek közül több mára már templomi énekeskönyvekbe is bekerült. Most az erdélyi közönség is élőben hallhatja.

A trió ezzel a különleges programmal június elején erdélyi turnéra indul, ahol hét település hét különböző felekezetű templomába viszi el szakrális hangulatú zenei anyagát. Június 2-án Aradon az evangélikus templomban, 3-án a nagyszebeni izraelita zsinagógában, 4-én Székelyudvarhelyen az unitárius templomban, 5-én Csíkszeredán a római katolikus kegytemplomban, 6-án a marosvásárhelyi református Vártemplomban, 7-én a szamosújvári örmény katolikus templomban lépnek fel, míg 8-án Szatmárnémetiben a görögkatolikus templomban zárul a koncertsorozat.

Ilyen sorozatot Erdélyben ugyanígy hét nap alatt, de hét másik templomban már tizenhat éve egyszer megrendeztek, ugyanebben a szervezésben, és jó érezni, hogy a helyi szervezők, felekezetek most is ilyen nagy örömmel fogadják a zsoltárkoncertet.

Elolvasom a cikket