Megerősítette az orvosi konzílium a szlovák kormányfő állapotának javuló trendjét

MH/MTI
2024. május 30. csütörtök. 16:16
Frissítve: 2024. május 30. 16:18

Az egészségügyi intézmény, ahol a szlovák kormányfőt az ellene elkövetett merénylet óta kezelik, bejegyzésében azt is közölte: már megkezdték Robert Fico rehabilitációs folyamatát. Időközben a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kórház igazgatónőjére, Miriam Lapuníkovára hivatkozva jelentette: a szlovák kormányfőt otthon ápolják majd, amint elhagyhatja a besztercebányai kórházat. A kórház igazgatónője elmondta: Robert Fico állapota stabil, és továbbra is a várakozásoknak megfelelően alakul.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Sutaj Estok szlovák belügyminiszter szerdán megerősítette: a hatóságok továbbra is vizsgálják annak lehetőségét, hogy az elkövetőnek voltak-e bűntársai, ennek esélyét ugyanis a belügyminiszter korábban „valószínűbb forgatókönyvnek” nevezte.

Elolvasom a cikket