Minden egy helyen a daganatos betegségekről

2024. május 30. csütörtök. 6:09
Frissítve: 2024. május 30. 7:38

„A legdrágább kincs az egészség!” – így szól a mondás és ebben teljes mértékig egyetértünk mi is. A Herbadoctor csapatával napi szinten több tucat érdeklődővel találkozunk, akik egészségük megőrzése érdekében vagy éppen már meglévő betegségük kapcsán érkeznek hozzánk. Az elmúlt években több, mint 10.000 családnak segítettünk már, akik mindannyian hisznek a vegyszermentes életben, ugyanis mi minden nap azért dolgozunk, hogy segítsünk abban, hogy egy jobb és egészségesebb életet élhessünk. Nem mindenkinek tudunk azonban mi sem segíteni, ami annak köszönhető, hogy elsősorban a gyógynövények erejével szeretnénk megőrizni egészségünket és megelőzni az esetleges egészségügyi problémákat is. 100% természetes, GMO, állatkísérlet mentes termékekkel szolgáljuk ki a hazai és a nemzetközi piacot is úgy, hogy közben mindig kiemelt figyelmet fordítunk a minőségi alapanyagokra. Magyar Termék Nagydíjas készítményeink pedig mindezen munka visszaigazolásai is, de a legnagyobb kincs számunkra mégis az, amikor pozitív visszajelzéseket kapunk a termékeink fogyasztóitól. Ez utóbbiak körébe számtalan daganatos betegségben szenvedő tartozik, ezért gondoltuk úgy, hogy kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk a betegségcsoportra. Úgyhogy első részként vizsgáljuk meg, hogy az egyes szemléletek hogyan vélekednek a daganatos megbetegedések kialakulásáról.

A különböző szemléletek különböző módon vélekednek a daganatos megbetegedések kialakulásáról, abban azonban mindegyik egyetért, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek áttéteket képezhetnek. Ennek értelmében a daganatok a kialakulási helyszíntől eltérő helyeken is megjelenhetnek és legtöbbször környezeti tényezőkkel függhetnek össze, hogy hol is alakulnak ki. Ilyen tényezők lehetnek például a vírusok, baktériumok vagy a különböző sugárzások is. Persze egyéb számos ok is lehetséges, mint például a kémiai vegyszerek használata vagy az életmódbeli változások.

KÜLÖNBÖZŐ SZEMLÉLETEK

Az akadémikus orvoslás szerint a DNS-ben történik változás és ezek a genetikai mutációk indítják el a daganatos megbetegedések folyamatát, vagyis az alapprobléma a genetikai mutáció és a terápia is ennek a megszüntetésére irányul.

Ha meg szeretnénk ismerni az integratív szemlélet nézőpontját – mint amilyen például az ayurvéda is –, akkor sokkal összetettebb képet kapunk a daganatos betegségek kialakulásáról. Ennek során nagyon sok összetevőt beazonosítanak, amelyek együttesen járulnak hozzá, hogy a rosszindulatú betegség kialakuljon. Ugyanakkor mindenképpen elmondható, hogy a daganat kialakulása szembe megy az evolúció elveivel, hiszen a szervezet minden erejével arra törekszik, hogy fenntartsa az egészséges állapotot. A daganat viszont ennek teljes egészében ellentmond, hiszen az a gazda szervezetet is képes akár elpusztítani. Az integratív szemlélet azonban azt mondja, hogy önmagukban nem képesek ezek a genetikai mutációk problémát okozni.

Ha az epigenetika tudományában szeretnénk megvizsgálni a daganatos betegségeket, akkor azt látjuk, hogy önmagában egy gén nem képes aktivitásra és a gén környezete lesz az, ami meghatározza, hogy mi fog történni. Ez megmagyarázhatja, hogy miért vannak bizonyos génmutációk és hogyan lehetséges az, hogy nem okoznak mindenkinél betegséget.

KORAI TÜNETEK

Nagyon sok olyan daganatos megbetegedés van, amelynek nincsenek olyan tünetei, amelyet észrevennénk. Tulajdonképpen minden betegségnek van előjele, a kérdés inkább az, hogy ezeket észrevesszük-e. Nagyon sokszor vannak olyan előjelek, amelyek például nem a konkrét betegség tünetei, hanem annak még csak az előjelei. Ilyen lehet például a rendszeres fejfájás, a puffadás, vagy a hirtelen fellépő emésztőrendszeri probléma és ezekkel a tünetekkel, ha rendszeressé válnak, akkor érdemes foglalkozni is. Mint ahogy megéri testünket folyamatosan figyelni, és ha indokolatlan érzést, fájdalmat vagy általános fáradtságot érzünk, akkor alaposabban is utánajárhatunk az okának. Ha szeretnénk a korai jelekre felfigyelni és megelőzni azt, hogy a betegség kialakuljon, kezdjük el tudatosítani magunkban, hogy minden ilyen apró jelzésnek van valamilyen oka és figyeljünk oda az egészen pici problémákra is. Ne arra összpontosítsunk, hogy a tüneteket mihamarabb megszüntessük például egy-egy fájdalomcsillapító bevételéven, hanem igyekezzünk az okozóját kideríteni különböző diagnosztikával és specialistával. Az egyes kezelések során számtalan mellékhatás léphet fel és leggyakrabban ebben kérnek tőlünk is segítséget. Számos termékünk közül mégis a CBD család az, amelyik a legnagyobb sikert érte el. A különböző halmazállapotú és koncentrátumú CBD termékek bátran alkalmazhatóak a stressz csökkentésére, a fájdalom enyhítésére vagy az általános jó közérzet javítására is. A növekvő népszerűségük pedig azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább felismerik ezeknek a termékeknek az értékét az egészségük és a jólétük fenntartásához, úgyhogy bátran ajánljuk mi is.

MEGELŐZÉS

Évente nagyjából 10 millió ember hal meg daganatos megbetegedésben a világon és ez a szám évről-évre drasztikusan növekszik. Sok szempontból nem lehet megelőzni a daganatok kialakulását, azonban érdemes az életmódra vonatkozó rizikófaktorokat csökkenteni. Így például legyünk tudatosak a táplálkozás terén, mozogjunk többet és helyezzünk kiemelt hangsúlyt a pihentető alvásra is. A rendszeresen végzett önvizsgálatok – pl. emlődaganat esetében – vagy egyéb szűrővizsgálatok segíthetnek abban, hogy időben megkapjuk a diagnózist és a megfelelő kezelés még az elején elkezdődjön. A megelőzésnél szervezetünk erősítésére, immunrendszerünk megfelelő fenntartására kell kiemelt hangsúlyt helyeznünk. Számtalan gyógynövényt hívhatunk segítségül ebben, hiszen a természet erejét nyugodtan használhatjuk. A Herbadoctor csapata pedig napról-napra, hétről-hétre azért dolgozik, hogy minél többen forduljanak a természet erejéhez, hiszen nincs olyan területe egészségünknek, amelyre ne lenne jótékony hatással.

Linkek:

https://www.herbadoctor.hu

https://www.herbadoctor.hu/a-herbadoctorrol

https://www.herbadoctor.hu/CBD-termekek

Elolvasom a cikket