Szijjártó Péter: Magyarország a példa, hogy mekkora előnyt hoz a kelet-nyugati együttműködés

A Külgazdasági és Külügyminiszter kiemelte, az Európai Unió gazdasági hanyatláson ment keresztül, amiből Kína szerzett előnyt. A háború alatt adott rossz gazdasági válaszok mélyütést jelentettek a versenyképességnek, a szankciók következményei minden ország fejlődését visszavetették – mondta a tárcavezető.

Kifejtette: Erre két okot lehet felsorolni. A bajok legfontosabb oka, hogy amíg az USA vagy Kína komoly intézkedéseket hoztak, hogy a saját gazdaságukat dinamizálják, addig az EU-ban ezek az intézkedések elmaradtak, sőt az elmúlt években még több akadályt helyeztek a fejlődés útjába. Emlékeztetett, amíg az USA-ban az infláció csökkentési törvény miatt 370 milliárd dollárt szabadítottak fel fontos iparágak támogatására, addig Európában, amikor az EU-s országok támogatni akarnak saját forrásból, akkor is az EU engedélye kell, pedig a gyorsaság létfontosságú. A bajok másik fő oka, hogy ideológiai megközelítést alkalmaz az EU vezetése, a világ roham léptekkel rohan afelé, h blokkokra szakadjon, ha ez így lesz, akkor a világ szétesik – jegyezte meg.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, fontos kelet-nyugat együttműködések jöttek létre, amik ahhoz kellenek hogy a gazdaság növekedjen. Ez az embereknek is jó, mert ebből munkahelyek jönnek létre. A kelet-nyugat együttműködés szétverése mélyütés lesz az európai unió gazdaságának – tette hozzá.

Megjegyezte, Magyarország szolgál a legjobb példaént arra, hogy mekkora hasznot hoz egy országnak a kelet-nyugat együttműködés.

„Magyarország a keleti és a nyugati gazdaságok találkozási pontja lett. A keletnyugat együttműködést támogatni kell, éppen ezért Magyarország nem fog támogatni semmi olyat, ami megnehezíti a kínai beruházásokat. Mi azt szorgalmazzuk, hogy jöjjön létre egy átfogó támogatási program, ami segíti abban az EU-t h az elektromos iparra való átállás biztosítva legyen” – fogalmazott.

Elolvasom a cikket