Szijjártó Péter: Magyarország ellenzi a világháborús kockázattal járó NATO-misszió létrehozását

MH/MTI
2024. május 30. csütörtök. 18:24

A tárcavezető a városban tartott kampányesemény előtt arról számolt be, hogy a hétfői európai uniós tanácskozásból kiindulva óriási csatára készül a NATO pénteki informális külügyminiszteri ülésén.

Aláhúzta: az észak-atlanti szövetség átlépte a saját maga által előzőleg felrajzott vörös vonalakat azzal, hogy növelni kezdte koordináló szerepét a fegyverszállítások és az ukrán katonák kiképzésének terén, illetve százmilliárd eurót áll szándékában összegyűjteni az ország támogatására.

„És ez a NATO-t minden eddiginél közelebb viszi a háborúhoz. Ez az ukrajnai NATO-misszió világháborús kockázattal jár, ezért Magyarország ellenzi ennek létrehozását” – figyelmeztetett.

„Magyar katonákat nem engedünk részt venni ebben a misszióban, magyar területeket nem engedünk felhasználni ilyen tevékenységre, illetve a magyar adófizetők pénzét megóvjuk attól, hogy erre költsék” – szögezte le.

Szijjártó Péter ugyanakkor rámutatott, hogy ez állandó küzdelem, folyamatos a nyomás annak céljából, hogy hazánkat is belepréseljék az ukrajnai NATO-misszióba.

„Közben pedig az látszik, hogy őrültebbnél őrültebb ötletek merülnek fel, tehát egyes európai politikai vezetők már sorkatonaságról beszélnek” – mondta.

Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy ez a felvetés nyilvánvalóan nem független Brüsszel és egyes európai vezetők háborús terveitől.

„Azonban mi, magyarok természetesen soha nem fogjuk engedni azt, hogy a magyar fiatalok egy másik ország háborújába menjenek” – emelte ki.

„Június 9-én komoly lehetősége lesz a magyar embereknek megerősíteni ezt a pozíciót, hogy magyar fiatalok, magyar emberek más ország háborújába nem mehetnek el” – tette hozzá.

Elolvasom a cikket