Madonnát megint beperelték egy koncertjéért

Az énekesnőt a Celebration című, világ körüli turnéja egyik koncertje után perelte be az egyik résztvevő, aki azt állítja, hogy figyelmeztetés nélkül mutattak pornográfiát az eseményen: „Arra kényszerítette a közönséget, hogy félmeztelen nőket nézzen a színpadon, miközben azok szexuális aktusokat szimulálnak” – írja a Guardian által szemlézett vádirat, számol be a 24.hu.

A szerdán Los Angelesben benyújtott, Madonna és a koncertet szervező Live Nation ellen indított perben a felperes, Justen Lipeles egy sor állítást fogalmaz meg a március 7-i koncerttel kapcsolatban:

  • Lipeles négy jegyet vásárolt a koncertre, darabonként 500 dollárért, amelyeken az állt, hogy a este fél kilenckor kezdődik az esemény, a koncert ezzel szemben végül csak este tízkor kezdődött. A kereset szerint „az alperesek nem értesítették a felperest arról, hogy a koncert később kezdődik”.
  • Lipeles a hőmérséklettel sem volt elégedett: a kereset szerint kellemetlenül meleg volt a koncert helyszínén, az énekesnő azonban nem engedte, hogy bekapcsolják a légkondit, ehelyett a panaszkodó nézőknek azt javasolta, vegyék le a ruháikat. Lipeles állítása szerint fizikailag rosszul lett az elviselhetetlen meleg miatt.
  • Azt is kifogásolta, hogy szerinte az énekesnő az előadás nagy részében csak playbackelt.
  • A kereset ezenfelül arról is beszámol, hogy Liepeles kénytelen volt végignézni, ahogy a színpadon topless nők szimulálnak szexuális aktusokat, amelytől úgy érezte, mintha egy pornófilm forgatásán venne részt. Az előadás ezen részéről állítása szerint előzetesen semmilyen figyelmeztetést nem kapott.

Lipeles szerződésszegés, gondatlan félrevezetés, tisztességtelen verseny, hamis reklám és érzelmi stressz miatt perel. A kereset szerint Madonna cselekedetei „szándékosak, szélsőségesek és felháborítóak” voltak, és „azzal a szándékkal követték el őket, hogy súlyos érzelmi traumát okozzanak, vagy legalábbis gondatlanul figyelmen kívül hagyták annak valószínűségét, hogy súlyos érzelmi traumát okozhatnak”.

Lipeles kártérítést követel, valamint jogi költségeinek és a koncertjegyek árának visszatérítését. Madonna és a Live Nation nem kommentálta a pert a Guardian megkeresésére.

Egy hasonló perrel nemrég már szembe kellett néznie az énekesnőnek, amikor egy brooklyni és egy bronxi férfi december 13-i koncertje után azért perelte be az énekesnőt és a szervezőket, mert a két órát csúszó koncert miatt másnap fáradtan ébredtek.

Elolvasom a cikket