Orbán Viktor: Magyarországon nincs napirenden a sorkatonaság visszaállítása + VIDEÓ

A magyar miniszterelnök leszögezte: nem kell feltétlenül v isszaállítani a sorkatonaságot, mert léteznek programok, amelyekkel közelebb vihető a fiatalokhoz a hazaszeretetet.

„Másutt úgy vannak, hogy visszavezetik a sorkatonaságot, de ez minden nemzetnek a saját ügye, ezzel nem kell foglalkoznunk. Foglalkoznunk kell viszont azzal, hogy egyesek úgy beszélnek, mintha ezt egységes, birodalmi hatáskörben kellene megtenni. Ez elfogadhatatlan” – tette hozzá a kormányfő.

„Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz, minden héten történik valami, ami a háborúba való sodródáshoz visz közelebb. Ezen a héten arról volt szó, hogy a franciák vállalják, hogy Ukrajna területén nyíltan képetznének ki katonákat. Másfelől egyre többen mondják, hogy a nyugati fegyvereket nemcsak önvédelemre, hanem arra is használhatnák az ukránok, hogy az orosz területeket támadják. Ezt mondja a NATO főtitkára is” – mutatott rá a kormányfő, aki szerint az oroszok a nyugati fegyverrendszerek használatára úgy tekintenek, hogy a NATO benne van az orosz területeken bekövetkező károkhoz. „A bevonódás egy újabb lépését tettük meg ezzel” – mutatott rá Orbán.

Az oroszok támadták meg Ukrajnát, ők indították az inváziót, azzal indokolják ezt, hogy azért tették, mert Kijev a NATO tagjává akart válni, emlékeztet a kormányfő. „Az oroszok azt mondják, addig jönnek előre, amíg nem teremtenek biztonságos sávot a magorosz területek számára. Ha abban támogatjuk Ukrajnát, hogy orosz területeket lőhessen, ezzel közelebb hozzuk magunkhoz az oroszokat” – hangsúlyozta Orbán.

A beszéd, az előkészületek és a pusztítás a háborúba sodródásnak a három fázisa a kormányfő szerint, aki úgy látja, a beszéden már túl vagyunk, már az előkészületek zajlanak. „Centikre vagyunk a háborútól” – tette hozzá.

„Az, hogy az európai nagy államok messzebb vannak Oroszországtól, mint Közép-Európa, földrajzi tény. Ez kikapcsolja azt az érvelést, hogy a modern technológia képes áthidalni a távolságokat, ezért le akarják győzni Oroszországot, katonai sikert akarnak elérni Moszkvával szemben. Bármi áron” – emelte ki Orbán.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket