Pölöskei Gáborné: Dicséretre méltó tudást adnak át a középiskolák

MH/MTI
2024. május 31. péntek. 12:23

A magyar középiskolákban olyan tudást adnak át az oktatók, olyan kreativitást támogatnak, amely dicséretre méltó – emelte ki Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjének megnyitóján pénteken, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára a verseny döntőjébe került diákok projektjeivel kapcsolatban megjegyezte: olyan szintű ötletek valósultak meg, amelyek talán nem is középiskolás szintűek.

„Azok az iskolák, akik megjelentek itt, és beadták a pályázatukat, azok mind elindultak egy olyan úton, amely a fiatalok támogatásán túl a jövőt építik” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez azért is fontos, mert „a nemzet, a haza építése a fiatalokon múlik”.

Pakucs János, az olimpia szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy az idei pályázatra több mint 190 diák nevezett 138 projekttel, és végül 36 pályázó 28 projektje került be a tudományos verseny döntőjébe. A döntősök közül a zsűri szombaton hirdeti ki a győzteseket.

Elolvasom a cikket