Tényleg nem létezik az egészséges barnaság?

A bőrrák a leggyakoribb ráktípus a világos bőrű emberek körében. A legtöbb esetben azonban megelőzhető – a meteorológiai nyár kezdetén, a melanoma megelőzési hónap alkalmából ez a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) legfontosabb üzenete.

Jó tudni, hogy:

  • a világon jelenleg már minden harmadik diagnosztizált daganat bőrrák;
  • a bőrrák legagresszívabb típusa a melanoma, mert már egészen kis elváltozás is tud áttétet képezni;
  • melanomát Magyarországon évente több mint 2500 embernél diagnosztizálnak.

A melanoma ellen nem vagyunk eszköztelenek – hangsúlyozta Wikonkál Norbert bőrgyógyász, az MDT elnöke. A legfontosabb az UV-kitettség minimalizálása, mert a melanomás esetek 86 százalékáért az UV-sugárzás a felelős. Ez nyomot hagy a bőrben, a hatások az évek során összeadódnak, a napégés pedig már rövid távon megsokszorozza a bőrrák kockázatát. Ezért nincs „egészséges barnaság”, az aktív napozás olyan, mint a dohányzás: pár perc is lehet ártalmas a napon, ahogyan néhány szál cigaretta.

Ha mégis muszáj napra menni, akkor fontos betartani a mindenki által unalomig ismert szabályt: 11 és 15 óra között lehetőleg ne, vagy ha mégis, akkor könnyű vagy UV-védő ruházattal kell takarni a testet, ahol csak lehet. A szabadon maradó testfelületen pedig legalább 30+, 50+ faktoros fényvédő krémet kell használni. Ami a szoláriumot illeti, itt is érvényes az „egy is sok” elv, 18 év alatt pedig kifejezetten tilos a szolárium használata – emelte ki a bőrgyógyász.

Az MDT elnöke úgy fogalmazott, hogy nem a napot kell kerülni, hiszen az UV-sugárzás – a D-vitamin-képzésen túlmutatóan is – számos élettani folyamat fontos feltétele. Maga a napozás az, amely egyértelműen káros, amikor az UV-sugárzás védelem nélkül nagy testfelületet ér.

Mint a daganatos betegségeknél általában, a már kialakult melanománál is kulcsfontosságú a korai felismerés és a mielőbbi kezelés. Baltás Eszter szakértő szerint alapvető a rendszeres és alapos önvizsgálat, amely azt jelenti, hogy az egész testet át kell nézni. A „rút kiskacsát” kell keresni, az olyan elváltozást, amely más, mint a többi, aszimmetrikus, egyenetlen színű, de a nem gyógyuló sebek is fontosak. A családban élő idősek és gyerekek átvizsgálása is elengedhetetlen. Az önellenőrzés legfontosabb lépéseit segít elsajátítani az MDT edukációs önvizsgálati videója.

Bőrrák gyanúja esetén bőrgyógyászhoz kell fordulni, mégpedig haladéktalanul, mert az agresszívan, gyorsan terjedő melanoma szempontjából az időfaktor kritikus. Mint Lengyel Zsuzsanna, az MDT szakértője elmondta: a melanoma elleni küzdelemben a gyors és megfelelő kezelés életbevágó, a betegség ugyanis időben felismerve sikeresen kezelhető. A késlekedés rendkívüli kockázatokat rejt. A melanoma korai felismerésével és kezelésével a statisztikai adatok szerint 98,3 százalékos az ötéves túlélés valószínűsége. Ez az arány az első nyirokcsomóáttét megjelenése esetén 83-85 százalékra csökken. Ha pedig a melanoma már távoli, szervi áttétet is ad, az ötéves túlélési arány 30-40 százalékra zuhan a hatékony terápiás megoldások ellenére is.

Elolvasom a cikket