Chile északi részén, az Andok hegyvonulatai és a Csendes-óceán partvidéke között vöröses- sárga szurdokokkal és szirtekkel teli, kopár táj húzódik: az Atacama-sivatag. A Föld egyik leg- szárazabb vidéke fölött patyolattiszta az éjjeli égbolt, ezrével vonzza a csillaglesre sereglő turistákat. Köves, terméketlen talaja hasonlít a Marséhoz, olyannyira, hogy a NASA szereti itt tesztelni a vörös bolygóra szánt eszközeit. Az Atamaca azonban másról is híres: arról, hogy itt éktelenkednek a földkerekség alighanem leggyorsabban növekvő használtruhahegyei. Egyre több ruha végzi a kukában, leg- főképpen a fast fashion, vagyis a „gyorsdivat” elharapózása, az olcsó, tömegtermelt ruha- nemű világdömpingje miatt. A jelenség olyan irdatlan tömegű ruhanemű-hulladékot termel, hogy az ENSZ szakértői immár „környezeti és társadalmi vészhelyzetről” beszélnek. A feladat adott: valahogyan gátat kell szabni a szemétbe hajított göncök áradatának.
A számok beszédesek. A világ ruhaiparának termelése 2000 és 2014 között a kétszeresére és a fogyasztás is jó 60 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a fogyasztó ma már csupán feleannyi ideig hordja a megvásárolt ruhaneműt, mint tette valaha. A becslések szerint a ruházati cikkek háromötöde a gyártástól számított egy éven belül hulladéklerakóba vagy szemétégetőbe kerül – ez világszerte és másodpercenként egy egész teherautónyi használt ruha kitermelődését jelenti. A ruhahulladék-lerakók zöme Ázsia déli részén és Afrikában működik, de már ott sem tudnak mit kezdeni a tömérdek kidobott textíliával. A ghánai főváros, Accra szeméttelepén már 20 méter magas a több mint felerészben ruhaneműből álló hulladéközön.
A neten keringő egyik videóanyag a hírhedett csendes-óceáni szemétsziget szárazföldi megfelelőjének, „irdatlan divatmocsokszigetnek” nevezte az Atacama-sivatagban éktelenkedő rémséget. A boldogulásért keményen küzdő 120 ezres város, Alto Hospicio peremén, ameddig csak a szem ellát, óriási halmokban tornyosul a világ minden tájáról idezúdított márkás, megunt és kidobott ruha. A gönctemetőben napszítta farmergatyák és blézerek hevernek a rengeteg ing és műszőrme kabát tetején, még az árcédula is ott fityeg némelyiken. A ruha- tengerben műanyag palackot, nejlonzacskót és más hulladékot is rengeteget látni.
A chileiek döbbenten szembesültek a neten egyre terjedő, rongyhegyeket közszemlére tévő fotókkal. „Megrökönyödve láttam, hogy a fejlett ipari országok textilszemét-lerakójává lettünk” – fogalmaz a körkörös gazdaság elveit valló és vállalkozásában is eltökélten követő Franklin Zepeda. Chile valóban a hulladékruha egyik fő végállomása, de ebben a globalizáció és a világ- kereskedelmi tendenciák mellett a rohamosan változó divatirányzatok is felelőssé tehetők.
