A Győr számára becsületmentő a BL-négyesdöntő

A világklasszisokkal kiálló Győri ETO ebben a szezonban a Ferencváros mögött a bajnokságban és a Magyar Kupában is csak második lett, így a budapesti Bajnokok Ligája négyesdöntő az utolsó esélye a trófeaszerzésre. A zömében idegenlégiósokat foglakoztató ETO-val éppen húsz éve esett meg az szégyen, hogy nem nyert semmit!

A Fortuna nem kedvezett a magyar együttesnek, mert már az elődöntőben találkozik az esélyes az Esbjerggel. A dán együttes a nyolc között kettős sikerrel búcsúztatta a Ferencvárost. A svéd Per Johansson – aki márciusban vette át az ETO irányítását – nem túlzott, amikor az nyilatkozta, hogy a világ két legjobb klubcsapata mérkőzik az elődöntőben: „Henny Reistad, Nora Mörk és Kristine Breistöl olyan kulcsjátékosok a riválisnál, akik egyéni megmozdulásaikkal képesek eldönteni a mérkőzéseket.
Úgy gondolom, az első soruk egy szinten van a miénkkel. Jelenleg talán ez a két legjobb csapat a világon.”

A két együttes már több nagy csatát vívott egymással, két éve az akkor jobb formában lévő Győr az elődöntőben, tavaly a bronzmérkőzésen győzte le a dán együttest, amely két negyedik hely után érne el jobb eredményt a BL-ben. A két csapat eddig hatszor találkozott egymással, és minden alkalommal az ETO győzött.
A magyar csapatban ezen a hétvégén lép pályára utoljára a nyáron távozó Line Haugsted, Szöllősi-Schatzl Nadine, Ana Gros, Stine Oftedal, Silje Solberg, Rinka Duijndam és Yvette Broch.

Az ötszörös BL-győztes Győr 16. alkalommal elődöntős, a négyes döntőben pedig – amelyet tizedszer rendeznek meg a magyar fővárosban – kilencedszer szerepel. A négyes döntőben részt vevő másik három együttes még nem játszott finálét a sorozatban.
A másik ágon a francia Metz HB a nagy meglepetésre elődöntőbe jutott Bietigheimmel mérkőzik, a német együttesnek három magyar kézilabdázója is van: Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi és a térdműtét után gyógyuló Szikora Melinda. Reális esély Faluvégi és talán Háfra játékára az MVM Dome-ban.

Jó hír a magyar csapatoknak, hogy további három évig, 2027-ig Budapest ad otthont a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének. A legrangosabb európai kupasorozat végjátékát tíz éve rendezik négyes döntős formátumban, 2021-ig a Papp László Sportaréna volt a helyszín, 2022 óta pedig az MVM Dome-ban lépnek pályára a csapatok.
„Újabb jelentős sportdiplomáciai siker, hogy az EHF ismét bizalmat szavazott Magyarországnak és a jövőben is Budapesten köszönthetjük a kontinens legjobb női kézilabdacsapatait! Ezek az eredmények mind megerősítenek bennünket abban, hogy a sportirányítás részéről érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk a sportdiplomáciánk erősítésére” – kommentálta a szerződéshosszabbítást közleményben Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

Elolvasom a cikket