Az összetartozást és az egyetemes magyar kultúrát ünneplik a 10. Duna Napok résztvevői

MH/ MTI
2024. június 1. szombat. 18:24

A Duna Médiaszolgáltató által a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett kulturális rendezvénysorozat célja, hogy a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről érkező művészek programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését, bemutassa a külhoni magyarság szellemi örökségét, ezzel is erősítve az anyaországgal való kapcsolattartást.

A jubileumi Duna Napok második, szombati napja rendhagyó módon futóversennyel kezdődött Szép Zoltán sítájfutó vezetésével. A Fussunk együtt, irány a Székelykő! néven meghirdetett, a kolozsvári Rupicapra sportklubbal közösen szervezett 10 kilométeres futóversenyen közel száz futó és félszáz gyalogló vett részt. Gyerektől idősig minden korosztályból voltak résztvevők, akik az Ordaskő aljában szaladva jutottak el Torockószentgyörgyre, majd a Székelykő lábainál futva tértek vissza a torockói rajtvonalhoz.

Gyermeknapra való tekintettel a legkisebbeket is számos program várta. A Meseudvaron a határon túli régiókból érkezett mesterek tartottak mesterségbemutatót: Micsik Béla vajdasági hangszerkészítő olyan egyszerű népi hangszereket mutatott be nekik, mint a doromb vagy a bürökből készült dünnyögő, melyekkel a hallgatóság nagy örömére a rajzfilmekből ismert hangokat, zajokat is leutánozta.

A gyerekek a Győri Kékfestő Műhely mestereinek irányítása alatt kendőt készítettek, továbbá gyöngyöt fűztek, nemezeltek, a Somogy megyei Karád hímzéseivel és a felvidéki bútorfestés motívumaival ismerkedtek.

Ezzel párhuzamosan a nagyobbak kincskeresésben vettek részt, míg a kisebbek az unitárius lelkészlak udvarán a kolozsvári Mókázó együttes koncertjén énekeltek, Süsüvel és a TV Macival fényképezkedtek.

A községháza és a múzeum előtt eközben a főzőverseny résztvevőinek üstjeiben rotyogott a pörkölt, melyet más-más recept szerint készítettek a Kárpát-medence különböző régióból érkezett versenyzők.

A piactéren is igazi vásári hangulat uralkodott, román és külföldi vásárlók is bőven akadtak, akik kirándulni látogattak ki a turizmusáról híres Fehér megyei településre.

Az unitárius templomban idén is meg lehetett tekinteni a Szent Korona és a koronázási ékszerek vasból készült másolatát. Ezeket 2020-ban vette meg a Duna Médiaszolgáltató és a Duna-házban helyezte el. Panyik Imre felvidéki díszműlakatos elkészítésük előtt több ezer óráig tanulmányozta az eredeti műtárgyakat. A koronaőrök által őrzött alkotásokat idén is sokan megnézték, az erdélyiek mellett Svédországból is voltak látogatók.

A nagyszínpadi koncertek sorát a Kaláka együttes nyitotta meg, számos slágert, a többi között Kányádi Sándor megzenésített verseit hozva el a főleg erdélyi és anyaországi látogatókból álló közönségnek. Eközben a Pódiumszínpadon nóta-, opera- és operetténekesek léptek fel, a népes közönség előtt zajló műsort a Dankó Rádió élőben közvetítette.

Délután torockói, erdélyi, felvidéki és Tolna megyei bukovinai székely hagyományőrzők lépnek színpadra, majd Pál István Szalonna és bandája szórakoztatja a népes közönséget. Este az Összetartozás koncert keretében Varga Miklós, Vikidál Gyula és Pál Eszter, majd a kolozsvári Claudiopolis vokáloktett lép fel és tűzijáték lesz.

Elolvasom a cikket