Donald Trump közvetlen közelről nézte végig a kivégzést

A küzdelem az ötödik menetben fojtással ért véget. Az utolsó menet kezdete előtt már Mahacsev állt jobban a pontozás szerint – két bíró 39:37-es előnyt adott neki, a harmadik bíró négy menet után sem mutatta ki a győztest (38:38).

Ez volt Mahacsev harmadik címvédése, az orosz 2022 októberében lett bajnok, a brazil Charles Oliveirát fojtással győzte le. Majd kétszer is legyőzte az ausztrál Alexander Volkanovski-t – először a bírók egyhangú döntésével, majd az első menetben kiütötte ellenfelét.

A 32 éves versenyző 26 győzelmet és 1 vereséget tudhat magáénak a vegyes harcművészetekben. A 35 éves Porier mérlege 30 győzelem és 9 vereség.

Az angolszász sajtót azonban az eredménynél is jobban érdekelte, hogy a mérkőzése Donald Trump is jelen volt.

A volt elnök közvetlenül a ring előtt foglalt helyet Dana White UFC-elnökkel – két nappal azután, hogy egy manhattani esküdtszék bűnösnek találta őt 34 rendbeli üzleti nyilvántartás meghamisításának vádjában.

Trump a sportág nagy rajongója, az elmúlt években számos UFC-rendezvényen vett részt, a legutóbbin idén márciusban. Érdemes megemlíteni, hogy a közönség óriási éljenzéssel fogadta a Newark-i Prudential Centerben.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket