Az úgynevezett szupersertések a házisertés és az eurázsiai vaddisznó keresztezéséből származnak. Az 1980-as években az eurázsiai vaddisznót új egzotikus sertéshús-termékként hozták Kanadába. A gazdák végül úgy nemesítették őket, hogy nagyobbak és termékenyebbek legyenek, és képesek legyenek elviselni a hideg kanadai teleket.
Amikor azonban 2001-ben a vaddisznópiac összeomlott, sok sertést szabadon engedtek. Ma már széles körben elterjedtek Albertában, Saskatchewanban és Manitobában, és a legtöbb kanadai tartományban kimutatták a jelenlétüket.
„Ezek a legrosszabb invazív nagyemlősök a bolygón” – szögezte le Ryan Brook tavaly a Business Insidernek. Brook a Saskatchewani Egyetem vadvilág-kutatója és professzora, aki több mint egy évtizede tanulmányozza a sertéseket.
A Biological Invasions című folyóiratban ebben a hónapban megjelent tanulmánya szerint Montana, Észak-Dakota, Dél-Dakota és Minnesota területeit fenyegetik leginkább a szupersertések.
Brook „környezeti katasztrófaként” jellemezte a szupersertéseket: akár 270 kilogrammot is nyomhatnak, és szinte mindent megesznek. Az őshonos fajok, például békák és szalamandrák, a talajon fészkelő madarak, például kacsák és libák tojásai, sőt még a fehérfarkú szarvasok is a szupersertés menüjén szerepelnek.
Az állatok tönkreteszik a mezőgazdasági terményeket, különösen a kukoricát, mivel feltépik a talajt, hogy hozzáférjenek a növények gyökereihez és a rovarlárvákhoz. Emellett olyan betegségeket is terjesztenek, amelyek megfertőzhetik az állatokat és az embereket.
Az USDA becslései szerint a vaddisznók már most is évente 2,5 milliárd dolláros kárt okoznak az amerikai mezőgazdaságnak.