Latorcai Csaba: Szétszakítva is egyek voltunk, és egyek leszünk, míg magyarok élnek e tájakon

MH/MTI
2024. június 2. vasárnap. 20:13

Latorcai Csaba a Csongrád-Csanád vármegyei településen tartott ünnepségen úgy fogalmazott, a magyarság összetartozása nem más, mint a Magyarországra kényszerített és „békeszerződésnek csúfolt diktátum” békévé fordítása.

A KDNP ügyvezető alelnöki posztját is betöltő politikus az újszentiváni községháza előtt emelt összetartozás emlékmű felavatása előtt azt mondta, a magyarság összetartozása arra biztat és bátorít, hogy higgyünk önmagunkban és abban, hogy a legnehezebb történelmi időkben is képesek voltunk és képesek leszünk sikeres válaszokat adni. E sikeres válaszok csak akkor találhatók meg, ha összefogunk és állhatatosan kitartunk a béke ügye mellett – tette hozzá.

Európa ismét kritikus időszakot él át, olyat, amikor a háború és az annak következtében kialakult gazdasági válság határozza meg mindennapjait – mondta Latorcai Csaba. Leszögezte: ez a kritikus időszak csak úgy élhető túl, és úgy építhető a közös jövő, ha a kontinens szellemi és morális értelemben is képes a megújulásra.

A politikus hangsúlyozta: „mi magyarok egy békétlen kontinens közepén is közös jövőt építünk”.

A közös jövő építéséhez fontosnak nevezte a béke melletti kiállást és a hitet abban, hogy csak együtt tehető sikeressé a 21. századi Magyarország, a magyar nemzet és egész Európa.

A nemzeti összetartozás napjának üzenete a béke üzenete – mondta az államtitkár.

Elődeink bátor életútjából, önfeláldozásából, helytállásából meríthető erő a nemzetépítő, nemzetegyesítő, Európát a keresztény értékek alapján megújítani szándékozó közös szolgálathoz – hangsúlyozta.

Közölte: június 9-én a magyar jövőről és egyúttal Európa sorsáról is döntünk.

Latorcai Csaba kiemelte, bízik abban, hogy a béke hangja utat tör magának, és ez esélyt ad arra, hogy felülkerekedhessen a józanság a háborús pszichózissal szemben

„Ne feledjük azt, hogy ugyanazok a nagyhatalmak, amelyek 1920. június 4-én a békét diktálták, ma a háborút akarják diktálni” – fogalmazott, hozzátéve: „ahogy 1920. június 4-én, úgy most is a jövőnk, a megmaradásunk a tét”.

Elolvasom a cikket